Már hosszú napok óta érik egy - de inkább: több - bejegyzés, csak folyamatosan annyi minden más van. Például még a hét elején voltunk evezni: béreltünk két kenut egy isten háta mögötti helyen (busz nem is jár arrafelé) és négyesben lecsorogtunk egy folyócskán. Először még humorizáltunk, hogy milyen sétagalopp lesz, aztán hamarosan rájöttünk, hogy az apály miatt kb. ötpercenként futunk zátonyra, hatalmas kövek formájában. És ezzel megkezdődött a küzdelem, a kenuk kívülről taszigálása, valamint a kőlabirintus kijátszására tett kísérletek formájában. Ugyanakkor fény gyúlt az agyunkban, hogy miért is olyan ütött-kopottak a kenuk...Azt is beismerem, hogy én voltam a leggyengébb láncszem, aki egy idő elteltével a kenu elejében remek alvópozíciót vett fel (amolyan hátára-fordított-teknősbéka alakban) és egyben a társaság jókedvéről is gondoskodott...a messzire hallatszó horkolásával :-)))
A sikeres partraszállást követően - és persze farkaséhesen - kocsiba ültünk. Szerencsére a közelben találtunk egy kellemes családi éttermet. A barátságos tulaj olyan meggyőző volt, hogy mindannyian egy-egy iráni specialitással csillapítottuk az éhségünket (pedig elég változatos ételsorból választhattunk). Azt már nem tudom, pontosan miket is ettünk, de minden nagyon finom volt, ráadásul nem kellett a gatyánkat is otthagynunk. Plusz a háziak kutyáját - egy tartózkodó labrador-skótjuhász keveréket - is levettük a lábáról egy kis fülvakargatással...
(Folyt. köv.)
A nap svéd szava: vecka (ejtsd: vekka; hét)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése