A váratlan vendég

Ezt a történetet azoknak (is) küldöm, akik szerint a svédek hideg-rideg népek...

Január végén, egy hétfő éjjel Tomas Holmberg és párja arra ébredt kvarnåsen-i otthonukban (Västerbotten - ez jó északon van), hogy furcsa zajok jönnek az erkélyajtó felől. Az erkélyhez kívülről egy tűzlépcső vezet, amit felhasználva valaki kétségkívül be akart hatolni a lakásba.

Tomas nem habozott, magára kapta a fürdőköntösét, kinyitotta az erkélyajtót, berántotta az illetőt és azzal a lendülettel a padlóra szorította. Ezután elvette a botcsinálta betörő egyetlen fegyverét, a csavarhúzóját. Tomas élettársa eközben a rendőrséget hívta telefonon.

Kis idő múlva Tomas úgy ítélte meg, hogy a betörő nyugodtan viselkedik ezért megengedte neki, hogy felkeljen a padlóról. Majd a konyhába mentek és a betolakodó a konyhaasztal mellett elmesélte neki a problémáit, bocsánatot kért és elsírta magát. Tomas tudta, hogy a rendőrségnek időbe telik, hogy kiszálljon hozzájuk, így hát főzött egy kávét és a betörőt is megkínálta vele.

- Attól még, hogy megpróbált betörni hozzánk, nem kell ellenszenvesen viselkedni vele. Különben is, azt olvastam, hogy a váratlan vendéget kínáljuk meg kávéval.

Kb. 45 perc múlva kiérkezett a rendőrség és őrizetbe vették a betörőt.

- Semmi gond nincs ezzel. Nyugodtan visszajöhet máskor is és akkor is kap kávét. Csak akkor a normális úton jöjjön és kopogjon be az ajtón, mondta Tomas.

A rendőrállomásra szállított férfit még aznap délután szabadon engedték.

...íme még egy bizonyíték arra, hogy a svédeknél a kávé / kávézás annyira alapvető dolog, hogy ha bárkit, bármikor, bármi ér, akkor ott hamarosan előkerül a kávé is - legyen az akár nappal vagy éjszaka :-)

A nap svéd szava: inbrott (betörés)

Fogyatékosságok - itt és ott (2. rész)

Az előző bejegyzésben érintettem az akadálymentesség témáját. Persze a világon sehol sem 100%-os a helyzet, így Svédországban sem, de közép-kelet-európai szemmel sok kivetnivalót nem találhatunk. Ha valaki mozgássérült és netán svéd utat tervez - vagy csak egyszerű érdeklődő -, az nagy hasznát veheti pl. Malmö akadálymentességi útmutatójának (Tillgänglighetsguide). Ebben a 95 oldalas dokumentumban táblázatos formában megtalálhatóak rengeteg nyilvános épület/helyiség hozzáférés szempontjából lényeges paraméterei. Gondoljunk itt a gyógyszertárakra, bankokra, könyvtárakra, mozikra, belvárosi üzletekre, szabadidőközpontokra, szállodákra, egészségügyi intézményekre, önkormányzatokra, múzeumokra, éttermekre, stb. A végén egy lista is található a nyilvános mozgássérültvécékről és a -parkolóhelyekről.

És hogy mik azok a paraméterek? Pl. a helyiség bejárata akadálymentes-e, mekkora az ajtó szélessége, lépcsők száma, rámpa megléte, emelkedési szöge, van-e mozgássérült-WC, a WC-helyiség mérete, a lift akadálymentes-e és mekkora. De ugyanitt azt is jelölik, hogy van-e a látáscsökkentek számára követhető útjelzés, kézzel olvasható információs tábla a falon, speciális telefon szöveges ismertetővel a hallássérültek számára. Egyéb információk is megjelennek a katalógusban, pl a változtatható magasságú pénztárpult (pl. gyógyszertárakban), próbafülke mérete (ruhaüzletekben), küszöb magassága, stb.

A Ribban-on van kifejezett mozgássérült-fürdő is (Ribergsborgs handikappbad), ahová egy rámpán keresztül lehet eljutni, majd egy kerekesszék-lifttel lehet a tengerbe ereszkedni. Ha valakinek arra szottyan kedve, akár télen is (csak akkor hétvégeken zárva van). Ugyanitt van szauna - kivéve nyáron -, kávézó és közösségi ház is, ezek szintén akadálymentesek.

De túl a fizikai akadálymentességen, sok dolog van még, ami fontos. Megint csak visszatérve a szóhasználatra, a handikapp jelenleg már hivatalosan nem elfogadott svéd kifejezés a fogyatékkal élők állapotának a megnevezésére, leginkább azért, meg lekicsinyelő és félrevezető. Ehelyett a funktionsnedsättning (kb.: csökkent funkciójú) szó az ajánlott és használt. Az itteni felfogás szerint a csökkent funkció valójában nem a személy sajátossága, hanem csak olyan környezetben jelenik meg, amely nem lett a csökkent funkcióhoz idomítva, így az adott személyt akadályozza abban, hogy másokhoz hasonlóan működjön.

Ezt olvassuk el még egyszer és gondoljunk csak bele! Mennyire más hozzáállás, ugye? Azt teszi egyértelművé, hogy egy nehézségekkel küzdő egyénnek is ugyanolyan joga van a teljes élethez, mint bárki másnak. Aki bármilyen fogyatékossággal él, tapasztalatból tudja, hogy ez azért nem szokott evidencia lenni, sajnos. És itt van valahol a kutya elásva: a hozzáállásnál. Nyilvánvaló, hogy egy jobb anyagi helyzetben lévő országban nagyobb eséllyel jobb a kihívásokkal küszködő állampolgárok helyzete is (hiszen pl. az akadálymentesítés pénzbe kerül), de én hiszek benne, hogy nemcsak pénzkérdés az egész. Nagyon sok esetben szimplán tudatlanságról és előítéletekről szól a történet. És igen, még itt, Svédországban is vannak előítéletek, diszkriminációk...viszont a helyzet egyáltalán nem reménytelen.

A fenti "csökkent funciójú" definíció például nemcsak a mozgássérültekre vonatkozik, hanem a mentális betegségekben szenvedőkre is. Vagyis azokra, akiken egy "szimpla" akadálymentesítés nem segít és kívülről gyakran nem látszik, hogy valamilyen problémájuk lenne. Akik - érthető okokból - gyakran azt szeretnék, bárcsak inkább egy törött lábuk lenne, ami úgymond elfogadható és komolyan vehető a környezet számára... És itt nem megyek bele túl mélyen egyik kedvenc témámba, a mentális betegségek státuszába és a betegek kínjainak lekicsinylésébe. Hogy pl. sokak szerint a depresszió "nem is igazi betegség", hiszen "én is szoktam depis lenni, ha esik az eső" csak "össze kell magadat szedned" és ugye "ha öngyilkosságról beszélsz, akkor csak feltűnést akarsz kelteni" (ez talán az egyik legveszélyesebb tévhit - minden ilyen esetet nagyon komolyan kell venni!). Az viszont általában igaz, hogy amíg az ember maga is nem lesz érintett valaki - netán önmaga - révén, tévinformációkban hisz. Én is így voltam ezzel anno. Ha már itt tartunk, ez itt egy rövid összefoglalás a gyakori tévhitekről (angolul).

A mentális betegek egy népes csoport, bármelyik országot is nézzük. A különbség (ill. egyik különbség) az, hogy itt valószínűleg sokkal többen kerülnek orvoshoz depresszióval, bipoláris zavarral, Asperger-szindrómával, ADHD-vel, stb. Plusz a svédek mára nagyjából elfogadták, hogy ezek egyike sem szégyellni való "álbetegség", hanem az élet különböző stádiumaiban szinte mindenkit sújtó, akár életveszélyes betegségek, amiket igenis kezelni, kezeltetni kell és van remény és idővel eredmény is. (Ahogy korábban írtam, a sötét tél és egyéb tényezők ellenére az európai öngyilkossági listán Svédország a középmezőny alatt helyezkedik el - ellentétben a szinte listavezető Magyarországgal.) Mert - és ez jelenleg nem evidens az emberek többsége számára -, nagyon sokszor nem statikus/veleszületett állapotokról van szó, hanem teljesen egészséges, aktív, dolgozó embert is sújthat ilyesmi, pl. mély depresszió, ami akár több hónapos kórházi kezelést is igényelhet.

Egy-egy hosszantartó mentális betegség eredménye csökkent munkaképesség is lehet és ilyenkor errefelé a munkaerőhivatal és más, együttműködő szervezetek segítségével rehabilitációra van lehetőség (ez természetesen a mozgássérültekre is igaz). Ennek folyamán igyekeznek az illetőt visszavezetni a munka világába, pl. részidős gyakorlat (praktik) keresésével, ahol stresszmentesen kipróbálhatja magát. Fizetés nincs, de van "aktivitási támogatás" (aktivitetsstöd / aktivitetsersättning) az itteni tébétől (Försäkringskassan), ez nem túl sok, de azért végis valami. Ideális esetben a gyakorlat akár munkához is vezethet, de ha nem, a korábbi kontaktok - pl. munkaerőhivatal - a továbbiakban is segítenek a háttérből.

A nap svéd szava: bastu (szauna, a badstuga - fürdőkunyhó - szóból)

Fogyatékosságok - itt és ott (1. rész)

Nem is gondoltam, hogy ez pont most, pont itt fog előjönni, de olyan komment érkezett az előző témához kapcsolódóan, ami - úgy érzem - válaszért kiált. Ez volt az:

"Azonban rögtön meg is jegyzem, hogy a mezítlábas dolog kapcsolatban lehet a sok tolókocsis svéddel. Na, azért kis túlzás, de tényleg sok tolókocsis svédet látni az utcákon."

Ezen a magyarázaton - bevallom - eléggé meghökkentem, de hasonló véleményt már több helyen is olvastam / hallottam Magyarországon élő és idelátogató magyaroktól. Úgy érzem, az a minimum, hogy próbálom oszlatni a ködöt és az információhiányból adódó félreértéseket. És nemcsak Svédországról van szó: az alábbi sorokat valaki a Határátkelő blogon "követte el":

"Mivel Svájc a II. világháborúig meglehetősen zárt ország volt, ezért bizony a belterjesség itt igencsak jelen volt. Ebből kifolyólag elég sok a sérült ember. Nem értek a genetikához, de biztosan kell pár generáció, mire letisztul a vér. Ezért (is) kezdték beengedni a külföldieket anno."

Ráadásul ez az illető már pár éve Svájcban lakik és úgy érzi, ismeri annyira az országot, hogy tudását megossza másokkal is. A rengeteg kommentelőből csak egy volt, aki helyreigazította ezt az enyhén szólva érdekes gondolatmenetet. Az ilyen elméletek háttere az lehet, hogy a számunkra új környezetben észlelt, furcsának tűnő jelenségeknek nem ismerjük a valódi okát, de nem vesszük a fáradságot, hogy utánajárjunk, inkább gyártunk egy teóriát, ami hihető. És nem feltétlenül rosszindulatról van szó, csupán van, amikor így működünk.

Szóval tisztázzuk: jellemzően senki nem kerül kerekesszékbe attól, hogy mezítláb jár (és netán belelép valamibe...). A kerekesszékbe kényszerülésnek sok oka lehet: súlyos mozgásszervi betegségek (pl. izomsorvadás, sclerosis multiplex), súlyosabb vagy könnyebb balesetek (pl. gerincsérülés, egyéb sérülések). A belterjesség többmilliós országokban szintén viccesen hangzik, mint maga az egész "vértisztulós" elmélet is. Erről ennyit.

De akkor vajon miért van érzékelhetően több kerekesszékes (vagyis mozgássérült), mint mondjuk Magyarországon?...

A válasz: Egyáltalán nincsenek többen, ha az arányukat nézzük. Viszont a helyi körülmények mások. Egyrészt Svédország gyakorlatilag minden szeglete akadálymentesített. Az itteni kerekesszékes embereknek természetes, hogy ők is önállóan ki tudnak jutni az utcára, ott közlekedni tudnak, tömegközlekedéssel is, be tudnak menni bármelyik üzletbe, hivatalba, munkahelyre, stb. Sőt, még a világvégi erdei pihenőben is van profin felszerelt mozgássérült WC. Így sokkal teljesebb életet tudnak élni - amihez alapvető joguk is van (ezt természetesen törvény is biztosítja). Mivel ezáltal ők is teljes értékű állampolgárként vannak kezelve - mert azok is! -, az emberi tartásuk is más. Nem kell "bujdokolniuk". És mivel a többi embernek is természetes, hogy ők is "léteznek", az egész helyzet sokkal természetesebb. Egy szituáció, amit olvastam, egy másik weboldalon:

"Egy ismerősöm mesélte: Svédországban jártában-keltében elég tanácstalannak tűnhetett, erre odagurult hozzá egy tolószékes illető, és megkérdezte, hogy segíthet-e?!"

Furcsa dolog-e, hogy egy mozgássérült segít nekünk? Megváltoztatja ez valamiben a világnézetünket? Remélem, legalább elgondolkodtat... Egyébként a magyar "tolószék" kifejezés teljes passzivitást sugall, a "kerekesszék" jobban hangzik. Hasonló a gond a "fogyatékos" és "rokkant" kifejezésekkel, amik nagyon negatív kicsengésűek, a svédben nem is így hívják a különféle szempontból - fizikai és / vagy mentális okokból - segítségre szoruló embereket, hanem "funkciójukban akadályozottnak" (funktionshindrad). Lehet ezt jelentéktelen árnyalatnak nevezni, de szerintem tényleg fontos, hogy valójában mit sugall egy szó.

Kezdjük egy kicsit máshonnan. Saját tapasztalat: Budapesten felnőttkorában mozgássérültté vált ismerősömnek a) új lakást kellett vennie, mert a liftbe nem fért be a kerekesszék, b) autót kellett vennie + speciálisan átalakíttatnia (különben nem jutott volna el sehová, tömegközlekedés a magyar viszonyok miatt kilőve), c) saját költségen márkás kerekesszéket kellett vennie, támogatás nélkül (az "alaptól" ugyanis szétment a háta), d) a legtöbb közös program szervezése külön kaland volt, még akkor is, ha elméletileg akadálymentes volt a mozi vagy múzeum (pl. ha nem a legelső sorban akartunk ülni, felrángathattuk a kerekesszékkel együtt a lépcsőkön), és ráadásul e) nem egyszer, nem kétszer tapasztalta, hogy a mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyet illetéktelenek foglalták el (egy példa a sajtóból), stb. Ha valakinek nincs meg az anyagi háttere - márpedig mozgássérültként nem kapkodnak az emberért a munkaadók -, akkor marad a rokkantnyugdíj, az anyagi nélkülözés és az állandó otthonülés - sajnos :-( Ami könnyen depresszióhoz is vezet. Nos, ezért látunk kevés kerekesszékest Magyarországon. Ezzel van a gond alapvetően - de lehet cáfolni nyugodtan, ha túloztam volna.

Találtam egy friss interjút egy szakértővel a MEOSZ oldaláról (a teljes szöveg a weboldalon), a magyar akadálymentesség témájában. Picit hosszú, de abszolút idevág és szerintem az empátiás készségünket is fejleszti - az enyémet mindenképpen -, kiemelések tőlem:

"Milyen ügyet tud elintézni egy mozgássérült ember, vagy más sérült ember?

Az akadálymentességet nem szabad a mozgássérült emberekre, de még csak a sérült emberekre sem leszűkíteni. Ha bővebben merítünk élete bizonyos szakaszaiban mindenkinek akadálymentes épített környezetre van szüksége. Gondoljunk a babakocsira vagy a lépcsőzni már nem tudó, nem túl jól látó, halló, lassabban gondolkodó nagyszülőkre. Akadálymentességre mindenkinek szükséges van. Ha a hivatal akadálymentes a sérült ember is bármit el tud intézni, ha nem az, akkor semmit, vagy csak külső segítséggel, ami ellentmond az alkotmányban rögzített egyenlő bánásmód és önrendelkező élet szemléletével.

Mit érez egy felnőtt ember, akit – szerintem – nem tekintenek egyenrangúnak azzal, hogy ilyen helyzetbe hozzák? El lehet fogadni ezt az állapotot?

A felelősségteljesen gondolkodó sérült ember tudja, hogy másnak is, mindenkinek megvan a maga baja, és mindenkinek a sajátja a legkomolyabb, de ez a tudat őt nem vigasztalja meg. Amíg sérült emberként olyan helyzetbe hozzák, hogy nem tud elmenni a szülészetre, az óvodába, az iskolába, a színházba, a gyógyfürdőbe, a bankba, az egyetemre, a sportpályára, az uszodába, a parkolóba, a szerettei és barátai lakásába, a temetőbe, a ravatalozóba.

Hány közintézmény felel meg a törvényi előírásnak, ez az összesnek hány százaléka?

Az akadálymentesítés nagyon lassan halad. Ennek okai legfőképpen a fejekben, a Közép-Kelet Európai mentalitásban keresendő. Amíg a sérült emberek jogai csak papíron, a való életben nem érvényesülnek, addig nem lesz akadálymentesség sem. Ez a folyamat nagyon lassan halad. Mostanában szinte észlelhetetlen lassúsággal. Különböző szemszögből készült felmérések és becslések alapján jelen pillanatban a közintézmények 10-25 %-a akadálymentes. Ha komplex, azaz nemcsak fizikai akadálymentességről beszélünk, ez a szám feleződik.

Azzal, hogy most eltörölte a kormány az akadálymentesítés határidejét, mire számíthatnak az érintettek?

A folyamatosan kitolt, majd meghosszabbított határidők legalább ténykedésre, pályázásra sarkallták az empatikus vezetőket és Damoklész kardjaként függtek mindenki más feje fölött. Akadálymentesség szempontjából mindig az állam és a mindenkori kormány volt az, amely folyamatos törvénysértő és halasztó magatartást tanúsított az elmúlt 23 évben. Az akadálymentesítés határidejének megszüntetésének egyik konkrét következménye, hogy azokból a nagy EU-s pályázatokból, ahol eddig kötelező volt, azon nyomban kikerült az akadálymentesítés, mint projektelem. Az állandóan csődközelben létező önkormányzatok nem akarnak és nem is tudnak saját forrásból komolyabb összegeket akadálymentesítésre fordítani. Ez az intézkedés megásta az amúgy is aggastyánkori végelgyengüléstől szenvedő akadálymentesítési folyamat sírját."

Szóval ez a magyarországi helyzet ma, 2013-ban. No comment... Sajnos mi meg úgy nőttünk fel, ahhoz szoktunk hozzá, hogy az a furcsa, hogy kerekesszékes emberekkel találkozzunk az utcán vagy bárhol. Olyan emberekkel, akik ugyanolyanok, mint mi - ráadásul életünk folyamán mi is kerülhetünk a helyzetükbe, ideiglenesen vagy tartósan is.

Visszatérve a svéd viszonyokra, az akadálymentes környezet a rendszer egyik eleme csupán. A többi összetevő ugyanolyan fontos. Ezekről is szó lesz a következő bejegyzésben.

(A fotón Victoria koronahercegnő, a svéd trónörökös egy göteborgi sportcsarnok avatásán (2007), amelyet mozgássérülteknek és más fogyatékos fiataloknak építettek. A kerekesszéket csak kipróbálja.)

A nap svéd szava: rullstol (kerekesszék)