A héten adták le a harmadik, utolsó részét az SVT1-en - a közszolgálati tévén - annak a filmnek, aminek azóta is a hatása alatt vagyok. Amikor hónapokkal ezelőtt először olvastam a könyv címét, amiből a film készült, csodálkoztam. Hogy lehet ilyen hosszú, erőltetett címet adni egy könyvnek? Torka aldrig tårar utan handskar (Soha ne törölj le könnyeket kesztyű nélkül). De amikor elindult a filmtekercs - van még olyan? -, két percen belül kiderült, hogy semmi gond a címmel, úgy tökéletes ahogy van. Mint ahogy a film maga is, amely megtörtént eseményeket dolgoz fel, hús-vér emberek sorsát. Akik közül sajnos a legtöbben már nem élnek...Időutazás a 80-as évekbe, a HIV-járvány kezdetének időszakába. Két lelkes fiatal - és baráti körük - életébe kapunk bepillantást. Sem Benjamin, sem Rasmus nem meri felvállalni a családban, hogy meleg. És mindkettőjüknek megvan rá a nyomós okuk. Hamarosan még bűnbakok is lesznek - na nem pont ők, hanem a "magukfajták" -, a világ szeme rajtuk, hiszen ők terjesztik az új, halálos, gyógyíthatatlan kórt. Egy bulvárlap címlapján az ítélet egy paptól: "Megérdemlik!"
Mégis, mindezek ellenére a film nem egy sötét verem, hanem végig izgalmas, bár lélekszorító történet, nagyszerű jellemekkel - a szereplők többsége kifejezetten brillírozik -, szeretettel, szerelemmel, és igen, humorral is (Paul a legjobb!). Nem tudok eléggé szuperlatívuszokban írni a filmről, úgyhogy inkább mindenkit bátorítok, hogy nézze meg maga. Az SVTPlay oldalán még 24 napig elérhető, ez legalábbis a svédül tudóknak jó hír :-)
Szóval, itt kezdődik az Első rész (kb. 58 perc, indítás után a T betűnél a Textning på opcióval bekapcsolható a svéd felirat...nekem legalábbis jól jött). Ugyanitt, alul megtalálható a másik két rész is. Különben meg reménykedem, hogy hamarosan a magyar tévé is megveszi a sorozatot.
A könyv írója Jonas Gardell, közismert és több díjat is nyert svéd humorista és író, maga is meleg. 1986 óta él együtt Mark Levengood-dal, akivel 2011-ben össze is házasodtak. Két gyerekük van.
Szerintem nagyon jelentős dolog, hogy Gardell végre megírta ezt a könyvet (pontosabban trilógiát, aminek egyelőre az első rész jelent csak meg), több okból is. Főleg mert ma hajlamosak vagyunk elfelejteni, mik történtek akkor...sőt, sokszor fogalmunk sincs, hiszen nem tapasztaltuk a saját bőrünkön (szerencsére!). Ez a szinte-dokumentumfilm betekintést nyújt egy másik világba.
Ugyanakkor még emlékszem, mekkora hisztéria volt anno a HIV és az AIDS körül, akkoriban mintha minden újság és híradó ezzel lett volna tele. Ami bizonyos szempontból hasznos is volt, hiszen informált, észben tartotta a tényeket. De ez régen volt...nagyon régen, azóta mintha az egész téma el lenne felejtve. No persze, csak Afrikában sok az AIDS-es, gondolja az átlagember. Holott az európai és pl. a magyarországi helyzet is elég elkeserítő, csak éppen agyon van hallgatva és nem prioritás a hírekben és a közbeszédben, pl.:
- Magyarországon 2075 HIV-pozitív ember tartottak nyilván a 2011. szeptember
végi adatok szerint (de a nem diagnosztizált betegek száma akár 8-9000 is lehet). Egészségügyi ellátásuk során gyakran
utasítják el kezelésüket, amikor közlik HIV-státusukat
- Minden évben egyre több új
HIV-pozitívat találnak Magyarországon, az elvégzett HIV-tesztek számával
azonban az utolsók között kullogunk Európában
- Egyre nagyobb arányban
fordulnak elő fiatalok az újonnan regisztrált HIV-pozitívak között:
2010-ben 43 százalékuk volt 30 év alatti, és sok a késői stádiumban
diagnosztizált beteg is
- Ugyanakkor kevesen járnak szűrésre: kb. 80 ezer szűrés/év. Ennek oka egyrészt az információhiány illetve hárítás, „ez velem nem történhet meg”. Másrészt pedig a betegséget körülvevő előítéletek, stigma miatt, illetve a hátrányos megkülönböztetéstől való félelmükben. Így sokan csak késői stádiumban tudják meg HIV-státuszukat, amikorra a vírus már nagymértékben lerombolta immunrendszerüket, és kialakult az AIDS (szerzett immunhiányos tünet együttes)
A nap svéd szava: aldrig (soha)
