Mert ugye lehet a szokásos általánosságokat írni, mint pl. a hasonló negyedekben magas a munkanélküliség és a nehéz anyagi körülmények között élők aránya, ahol a fiatalok jelentős része sajnos nem képes sikeresen elvégezni az iskolát, tehát a továbbtanulásra sincs esélye. Az ebből eredő tehetetlenség / reménytelenség / tétlenség könnyen vezet efféle reakciókhoz más városban, de más országban is. Egy arab újságírónő arról is írt, hogy ezekben a városrészekben sajnos előfordulnak olyan kisebb, de szélsőséges csoportok - "az iszlám sötét erői" -, amelyek pont az efféle kiábrándult fiatalokra építenek és pl. a rendőrséggel, a svéd társadalommal és kultúrával való szembenállásukat is táplálják, sőt kifejezetten gyűlöletet keltenek. Itt leginkább az "ők maguk tehetnek mindenről" motívum a jellemző.
Jegyezzük meg azt is, hogy a zavargók mindegyike kivétel nélkül fiú, így az általános "a színes bevándorlók balhéznak" kitétel már rögtön sántít. Kizárhatjuk ugye a szülőket, nagyszülőket, egyáltalán, a középkorúakat és idősebbeket is...mert ők tényleg nincsenek az elkövetők között. (Egyébként a szülők több helyen is segítettek a rendőrségnek nyugtatólag hatni a fiatal huligánokra.)
De még egyszer visszatérve a kezdetekre, az események azzal vettek nagyon szerencsétlen fordulatot, hogy egy idősebb férfi állítólag ön- és közveszélyes módon hadonászott egy machetével, ugyanis más is volt abban a lakásban. (A rendőrségi vizsgálat azóta megállapította a rá a végzetes lövést leadó rendőr felelősségét, ezért ellene most halál okozása miatt eljárás folyik.) Körülbelül volt erről a jelenetről egy kép a lelki szemeim előtt, amikor nemrég a következő, elég meglepő beszámolót olvastam - a forrás egy finn webes napilap, akik a portugál áldozat feleségének a bátyját szólaltatták meg (ő finnországi lakos):
"A húgomék egy étteremben ettek és amikor kijöttek onnan, egy csapat huligán megfenyegette a nővéremet. A férje elment egy késért, hogy elijessze őket. Egy puuko-kést vett magához, szóval nem machetét, ahogy azt később az újságok írták. Fent kilépett a balkonra késsel a kezében és remélte, eltűnnek a zaklatók. Hamarosan megjelent a rendőrség. A nővéremék nem voltak benne biztosak, hogy tényleg a rendőrség kopog, ezért nem merték kinyitni az ajtót. Azt mondták nekik az ajtón keresztül, hogy minden rendben van, de a rendőrök bementek erőszakkal. A nővérem nem látta, pontosan mi történt utána és hogy a férje tényleg fenyegette-e késsel a rendőröket. De fejbelőtték, a nővérem a szemtanú rá." Így már más a kép, nem? Erről valamiért nem írt az újságok 99,9%-a...
És bár jópáran azt hozzák fel érvnek, hogy a zavargókat - egyes nyilatkozatuk alapján - ez a rendőri túlkapás nem is érdekelte, csak ürügyet kerestek a vandálkodásra (azaz ne nagyon próbáljuk a bűnözők lelkivilágát megérteni), azért érdemes pár dolgot megfontolni:
Kétféle erőszak létezik: szubjektív és objektív (Slavoj Žižek szlovén filozófus besorolása szerint):
- a) Szubjektív erőszak: autógyújtogatás, kődobálás és egyéni végrehajtók, akik könnyen felismerhetőek - jól látható akciók, amelyek ellentétet képeznek a mindennapok normális, erőszakmentes állapotával. A média segítségével az elővárosokon kívül lakók, belföldiek és külföldiek is tanúi lehetnek az eseményeknek, beszédtéma lesz belőlük. Ez az a fajta erőszak, ami ellen a miniszterelnök, Fredrik Reinfeldt is felszólalt. "Aki nem érti meg az erőszakot, nem érti meg Svédország egyik legfontosabb társadalmi kihívását."
- b) Objektív erőszak: ami láthatatlan, de ennek ellenére létezik. Két rétege van, egyrészt a strukturális diszkrimináció - az OECD szerint Svédországban nagyon gyorsan nőnek az osztálykülönbségek, leginkább azok lettek a vesztesek a 2000-es évek folyamán, akik hosszú ideig betegek, munkanélküliek, az idő előtt nyugdíjazottak, plusz azok akik se nem dolgoznak, se nem tanulnak, nem is regisztrált minkanélküliek...és belőlük sokan ezekben az "rossz nevű" elővárosokban laknak, ahol szépen lassan megszüntetik a gyógyszertárat, a bankot, a kultúrházat, a fogorvost... Itt nem laknak jómódúak és politikusok, de rendszeres látogatók a szociális munkások és a rendőrök - munkaidőben.
Az objektív erőszak másik rétege a beszélt nyelvbe ágyazódik be, hogy hogyan beszélünk egy problémáról és ezáltal hogyan értjük meg azt, ebben az esetben ahogyan a külvárosok megbélyegződnek, amikor valakinek a lakcíme is valami fontosat árul el arról, aki ott lakik. A médiában az Előváros (pl. Husby, Rinkeby...) a nem-svédek lakhelyei, mint metróközelségben fekvő egzotikus szigetek. Hamarosan biztosan kalandtúrákat is vezetnek az elővárosi dzsungelba* - hasonlóan a fontosabb politikusok látogatásához -, ahol megtekinthetőek azok, akiket bevándorlóknak hívnak (bár itt születtek), vagy idegeneknek (pedig otthon vannak), ill. külföldieknek (pedig belföldiek). A "kulturalista" logika szerint az Előváros problémája nem politikai, hanem a lakosok kulturális különbözősége okozza. Ez a kulturális különbség az oka annak, hogy egyesek autókat gyújtanak fel Husby-ben - de nem teszik ezt Åsele-ben vagy Överkalix-ban (nagyon északi városok, jellemzően elenyésző számú bevándorlóval).
Valójában az, hogy az északsvéd városok fiataljai miért nem dobálják meg kővel a rendőröket elég könnyen megérthető, ha belegondolunk a következőkbe. Északon nem létezik a fentiekben vázolt bűnbakképzés, nem emlegeti senki rasszista módon a kiközösítettek kultúráját, a fehér bőrüket, a patriarkális értékrendjüket, a velük született bűnöző hajlamot. Nem buzdítják őket arra, hogy legyenek hálásak vagy menjenek haza. A rendőrök mint a rend fenntartói, a hivatalos erőszak megtestesítői ilyen minőségükben nem vonulnak be Åsele-be megerősített csapatokkal, nem lőnek a lakosokra és nem is hívják őket majmoknak és patkányoknak (utóbbiaknál sajnos többször megtörtént, dokumentált esetekről van szó). Akkor sem, ha a lakosság egyes tagjai megszállják az åsele-i rendelőintézetet. Ugyanis pontosan ez történt 2012. márciusában. Akkor a rendőri intézkedés a következőképpen nézett ki: elbeszélgettek a - minden szempontból svéd, fehér bőrű - elkövetőkkel, majd úgy ítélték meg, hogy nem szükséges intézkedniük, "esetleges pénzbüntetést" helyeztek kilátásba (ebből nem lett semmi) és elvonultak, hiszen "átlagos emberekről van szó, nem súlyos bűnözőkről".
[Az objektív és szubjektív erőszakról szóló részt Mattias Gardell cikkéből vettem: Boka en äventyrsresa till Husby / Foglalj egy kalandtúrát Husby-be]
* A nemrégiben Rosengård-ban tett szervezett kóstolóval egybekötött városnéző sétán, amin résztvettem, őszintén szólva, volt egy ilyesmi, kellemetlen érzésem...hogy mintha azért fizetnék, hogy "kukkoljam" az ottlakókat (akik egyébként totál szimpatikusak voltak), mint egy katasztófaturista vagy ilyesmi. És előre azt gondoltam, hogy "szegények, képesek ott lakni, de én csak 2 órára megyek oda és csak nem lesz semmi bajom addig"...miközben az egész lakótelep rendezett volt, zöld, normális és barátságos. Viszont nem volt jó érzés rájönni, hogy voltak / vannak előítéleteim :-( És olvastam egy cikket Husby-ről is, a zavargás alatt írta valaki, hogy már pár napja megy a "műsor", és ő még semmit nem vett észre, pedig ott lakik. Jé, hát mégsem lángolt az egész városrész, ahogy az újságok írták?...
A nap svéd szava: invånare (lakos)
