2010. szeptember 27., hétfő

Kézműves csodák

Hétvégén kézműves vásár volt a belvárosban, a Lilla Torg-on (=Kis tér...mert van nagy is, a Stortorget). Persze ha ilyen van, nekem ott a helyem :-) Majdnem busszal indultam el, de rájöttem, semmi kedvem akár 10 percet is várni - lásd még: bicikliskór -, úgyhogy visszamentem a lakásba a bukósisakomért, és két kerékre pattantam.

A téren ugyan jópár asztal üresen maradt - talán az esőtől féltek a leendő kiállítók? mert borult idő volt, de szerencsére nem esett -, de így is volt mit nézni a Skåne minden tájáról érkezett holmik között bóklászva.

Igyekeztem fotózni is, bár egy helyen a nagyon szép madaras kerámiatányérokat látva megkérdeztem, szabad-e fényképezni, a válasz egy kényszeredett mosoly és egy "helst inte..." (inkább ne) volt. De egyébként a legtöbb árus mosolygott, amikor látták a próbálkozásomat.

Voltak szép számmal kerámiások, sőt új fogalommal is megismerkedtem: raku-kerámia. A Wikipedia szerint ez egy japán kerámigyártási módszer, az igazán fanatikusak elolvashatják, mi is ez :-)

Üvegműves mesterek is képviseltették magukat. Bevallom, hogy az egyik üveges standnál nem tudtam ellenállni és egy csodaszép-gyönyörű egyedi hűtőmágnest vettem és el sem hittem, hogy csak 20 koronáért adják (kb. 600 Ft), ami tényleg jutányos ár - ennyiért tömegtermelt hűtőmágnest sem kapunk.

Aztán voltak mindenféle kötött sapkák, sálak (Dániából is), sőt az egyik ilyen helyen meztelen kutyákra való kezeslábas - vagy inkább: négylábas - ruhák is ;) Merthogy errefelé elég sok meztelen kutya él...

Volt egy "angyalgyáros" néni is, mindenféle-fajta angyallal, horgolt sütiket is lehetett nála venni, igazán ennivalóak voltak. Aztán szerepeltek még grafikák és nyomatok (mondjuk nem az én kedvem szerint valók, dehát ízlések és pofonok...), valamint egyedi tervezésű textilekre nyomtatott betűk, amikből saját szöveg rendelhető.

De a vásárdíjat - legalábbis nálam - a kimustrált autógumikból készült női táskák vitték el. Az egyiknek a csatja a megfelelő helyen megtartott felfújó szelep. Zseniális ötlet, persze egy kisebb vagyont kérnek érte a ReCykling:design kézművesei. Aki nem szán kb. 40.000 Ft-ot egy ilyenre - vagy nem is olyan drága? -, az a biciklibelsőből készült ékszerek (gyűrű, karkötő, kitűző) közül válogathat...

Ahol tudtam címeket, prospektusokat is begyűjtöttem. Sosem árt az inspiráció, az ötlet. Különben is megrögzött gyűjtögető vagyok, sajnos...

De ha már így esett, itt egy kis ízelítő:

A nap svéd szava: hantverk (kézműves)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kössze a linkgyûjteményt!

Tipp: ha legközelebb jó idôben vagy Budapesten, akkor nézz el a WAMP-ra. Kerékbelsôkbôl gyártott jópofaságokat ott is árul néhány tervezô - most már lassan évek óta.
Meg más jópofaságokat is :)

http://www.wamp.hu/

Emőke írta...

Igen, a WAMP-ra fenem a fogamat már egy ideje, csak valahogy mindig máshol voltam vagy nem értem rá...de köszi az emlékeztetőt és a linket!

kisrumpf írta...

Horgolt sütik? Az milyen?

Emőke írta...

Na jó, mindjárt felteszem a képeimet és meglátod...

Felcsillant a szemed? Esetleg egy új üzleti lehetőség a számodra??? :-)