2013. augusztus 24., szombat

Fogyatékosságok - itt és ott (2. rész)

Az előző bejegyzésben érintettem az akadálymentesség témáját. Persze a világon sehol sem 100%-os a helyzet, így Svédországban sem, de közép-kelet-európai szemmel sok kivetnivalót nem találhatunk. Ha valaki mozgássérült és netán svéd utat tervez - vagy csak egyszerű érdeklődő -, az nagy hasznát veheti pl. Malmö akadálymentességi útmutatójának (Tillgänglighetsguide). Ebben a 95 oldalas dokumentumban táblázatos formában megtalálhatóak rengeteg nyilvános épület/helyiség hozzáférés szempontjából lényeges paraméterei. Gondoljunk itt a gyógyszertárakra, bankokra, könyvtárakra, mozikra, belvárosi üzletekre, szabadidőközpontokra, szállodákra, egészségügyi intézményekre, önkormányzatokra, múzeumokra, éttermekre, stb. A végén egy lista is található a nyilvános mozgássérültvécékről és a -parkolóhelyekről.

És hogy mik azok a paraméterek? Pl. a helyiség bejárata akadálymentes-e, mekkora az ajtó szélessége, lépcsők száma, rámpa megléte, emelkedési szöge, van-e mozgássérült-WC, a WC-helyiség mérete, a lift akadálymentes-e és mekkora. De ugyanitt azt is jelölik, hogy van-e a látáscsökkentek számára követhető útjelzés, kézzel olvasható információs tábla a falon, speciális telefon szöveges ismertetővel a hallássérültek számára. Egyéb információk is megjelennek a katalógusban, pl a változtatható magasságú pénztárpult (pl. gyógyszertárakban), próbafülke mérete (ruhaüzletekben), küszöb magassága, stb.

A Ribban-on van kifejezett mozgássérült-fürdő is (Ribergsborgs handikappbad), ahová egy rámpán keresztül lehet eljutni, majd egy kerekesszék-lifttel lehet a tengerbe ereszkedni. Ha valakinek arra szottyan kedve, akár télen is (csak akkor hétvégeken zárva van). Ugyanitt van szauna - kivéve nyáron -, kávézó és közösségi ház is, ezek szintén akadálymentesek.

De túl a fizikai akadálymentességen, sok dolog van még, ami fontos. Megint csak visszatérve a szóhasználatra, a handikapp jelenleg már hivatalosan nem elfogadott svéd kifejezés a fogyatékkal élők állapotának a megnevezésére, leginkább azért, meg lekicsinyelő és félrevezető. Ehelyett a funktionsnedsättning (kb.: csökkent funkciójú) szó az ajánlott és használt. Az itteni felfogás szerint a csökkent funkció valójában nem a személy sajátossága, hanem csak olyan környezetben jelenik meg, amely nem lett a csökkent funkcióhoz idomítva, így az adott személyt akadályozza abban, hogy másokhoz hasonlóan működjön.

Ezt olvassuk el még egyszer és gondoljunk csak bele! Mennyire más hozzáállás, ugye? Azt teszi egyértelművé, hogy egy nehézségekkel küzdő egyénnek is ugyanolyan joga van a teljes élethez, mint bárki másnak. Aki bármilyen fogyatékossággal él, tapasztalatból tudja, hogy ez azért nem szokott evidencia lenni, sajnos. És itt van valahol a kutya elásva: a hozzáállásnál. Nyilvánvaló, hogy egy jobb anyagi helyzetben lévő országban nagyobb eséllyel jobb a kihívásokkal küszködő állampolgárok helyzete is (hiszen pl. az akadálymentesítés pénzbe kerül), de én hiszek benne, hogy nemcsak pénzkérdés az egész. Nagyon sok esetben szimplán tudatlanságról és előítéletekről szól a történet. És igen, még itt, Svédországban is vannak előítéletek, diszkriminációk...viszont a helyzet egyáltalán nem reménytelen.

A fenti "csökkent funciójú" definíció például nemcsak a mozgássérültekre vonatkozik, hanem a mentális betegségekben szenvedőkre is. Vagyis azokra, akiken egy "szimpla" akadálymentesítés nem segít és kívülről gyakran nem látszik, hogy valamilyen problémájuk lenne. Akik - érthető okokból - gyakran azt szeretnék, bárcsak inkább egy törött lábuk lenne, ami úgymond elfogadható és komolyan vehető a környezet számára... És itt nem megyek bele túl mélyen egyik kedvenc témámba, a mentális betegségek státuszába és a betegek kínjainak lekicsinylésébe. Hogy pl. sokak szerint a depresszió "nem is igazi betegség", hiszen "én is szoktam depis lenni, ha esik az eső" csak "össze kell magadat szedned" és ugye "ha öngyilkosságról beszélsz, akkor csak feltűnést akarsz kelteni" (ez talán az egyik legveszélyesebb tévhit - minden ilyen esetet nagyon komolyan kell venni!). Az viszont általában igaz, hogy amíg az ember maga is nem lesz érintett valaki - netán önmaga - révén, tévinformációkban hisz. Én is így voltam ezzel anno. Ha már itt tartunk, ez itt egy rövid összefoglalás a gyakori tévhitekről (angolul).

A mentális betegek egy népes csoport, bármelyik országot is nézzük. A különbség (ill. egyik különbség) az, hogy itt valószínűleg sokkal többen kerülnek orvoshoz depresszióval, bipoláris zavarral, Asperger-szindrómával, ADHD-vel, stb. Plusz a svédek mára nagyjából elfogadták, hogy ezek egyike sem szégyellni való "álbetegség", hanem az élet különböző stádiumaiban szinte mindenkit sújtó, akár életveszélyes betegségek, amiket igenis kezelni, kezeltetni kell és van remény és idővel eredmény is. (Ahogy korábban írtam, a sötét tél és egyéb tényezők ellenére az európai öngyilkossági listán Svédország a középmezőny alatt helyezkedik el - ellentétben a szinte listavezető Magyarországgal.) Mert - és ez jelenleg nem evidens az emberek többsége számára -, nagyon sokszor nem statikus/veleszületett állapotokról van szó, hanem teljesen egészséges, aktív, dolgozó embert is sújthat ilyesmi, pl. mély depresszió, ami akár több hónapos kórházi kezelést is igényelhet.

Egy-egy hosszantartó mentális betegség eredménye csökkent munkaképesség is lehet és ilyenkor errefelé a munkaerőhivatal és más, együttműködő szervezetek segítségével rehabilitációra van lehetőség (ez természetesen a mozgássérültekre is igaz). Ennek folyamán igyekeznek az illetőt visszavezetni a munka világába, pl. részidős gyakorlat (praktik) keresésével, ahol stresszmentesen kipróbálhatja magát. Fizetés nincs, de van "aktivitási támogatás" (aktivitetsstöd / aktivitetsersättning) az itteni tébétől (Försäkringskassan), ez nem túl sok, de azért végis valami. Ideális esetben a gyakorlat akár munkához is vezethet, de ha nem, a korábbi kontaktok - pl. munkaerőhivatal - a továbbiakban is segítenek a háttérből.

A nap svéd szava: bastu (szauna, a badstuga - fürdőkunyhó - szóból)

2013. augusztus 14., szerda

Fjordok és szigetek - Bohuslän

Bohuslän Svédország legnyugatabbra fekvő tájegysége, a nyugati parton fekszik, Göteborg-tól északra és a norvég határtól délre. Ide ruccantunk ki a múlt héten néhány napra. Az utazás célja egy eléggé spontán szervezett bloggertalálkozó volt, de természetesen maga a vidék is érdekelt bennünket. Engem meglepett, hogy ugyan csak kb. 400 km-t mentünk északra Malmöből, de onnan már csak 60 km-t kellett volna továbbautóznunk, hogy belépjünk Norvégiába (majd talán legközelebb sor kerül erre is).

Az úticélunk alapvetően Lysekil lett volna (éppen a találkozó miatt), de úgy gondoltuk, ha már ilyen távolságra autózunk, legyen egy közbenső bázis is, így az első éjszakai szállást Trollhättan-be foglaltuk. Az első kellemes meglepetés a szállodánk volt, ami nemcsak a város legmagasabb pontján, egy sziklán helyezkedett el, kilátással a Göta Älv folyóra, de osztályon felüli kényelemmel - pl. ingyenes kávégép a szobában és a folyosón, aprósüteménnyel körítve - és esztétikummal kényeztetett bennünket (tradícionális épület, stílusosan formatervezett berendezés). Mindezt teljesen normális áron, szuper reggelivel együtt.

Aztán a hegyről lesétálva felfedeztük, hogy itt bizony szinte a belvárosban sziklás vízesések és elég durva örvények vannak. Na és emiatt vízerőmű is, a Vattenfall üzemeltetésében. A két erőműből az eredetit, amit 1910-ben adtak át (és még ma is hibátlanul működik!) egy ingyenes, vezetett látogatás során meg is néztük, a külső részeket és a turbinákat is. A folyó esése a városon belül 32 méter...el lehet képzelni. Naponta egyszer kinyitják a régi zsilipeket és a szemünk láttára lesz a szinte száraz mederből vad folyó, ezt is volt szerencsénk megnézni. Akit további részletek érdekelnek, (svédül) nagyon sok érdekeset olvashat a Fallen och slussarna i Trollhättan weboldalon.

Itt és most csak megemlítem, hogy "természetesen" a Saab-múzeumban is voltunk (az autóink Saab-ok, így ez nem is volt kérdéses). A múzeum és maga az autómárka viszont megérdemel egy külön bejegyzést a közeljövőben, szóval most erről ennyit :-)

Naszóval, visszatérve Bohuslän-re (aminek Trollhättan tudtommal nem része). Mivel teljesen felkészületlenül mentünk, ért pár meglepetés bennünket, szerencsére csak kellemeseket tudok felsorolni. Például a fjordok! Le sem tagadható Norvégia közelsége, annyi fjord van errefelé. Az autóból kinézve tónak hinnénk őket, de a térképre nézve egyértelmű, hogy tenger az. A másik érdekesség hogy rengeteg közepes méretű és kisebb sziget van Bohuslän-ben, sőt Svédország hat legnagyobb szigetéből három itt található (teljesen vagy részben): Orust, Tjörn és Hisingen.

Mi viszont Smögen, Skaftö (ld. a fenti képet) és Flatön szigeteken időztünk hosszasabban, Smögenre többször is visszatértünk, mert nagyon bejött pl. a festői kilátás a magas hídjáról, a helyes tengerparti házak, a másfelé is annyira jellemző sziklák és a több, mint 1 km-es kikötői sétány. De azért is visszamentünk az egyik este, mert Joe Cocker-koncert volt, amit a környéken magasodó lapos sziklákon ücsörögve ingyen lehetett élvezni (természetesen jópár svéd is ezt a verziót választotta). Egyébként Joe Cocker hangja semmit nem változott, ő pedig párat még ugrott is lelkesedésében, 69 éves kora ellenére.

Flatön szigete az étterméről - Handelsman Flink - híres, ahol mindenféle tengeri finomságot lehet enni szuper tengeri kilátással (a szél persze fúj rendesen). Nekem itt a kedvencem a WC ajtaján a felirat volt, ugyanis semmi hagyományos utalás nem volt a helyiség funkciójára, hanem csak ez állt felfestve: Räddaren i nöden (Megmentő a szükségben)... Skaftö-n pedig felkapaszkodtunk a "kilátási pont" (utsiktspunkt) táblával jelölt sziklák tetejére, ahonnan fantasztikus kilátás van az öbölre, a vitorlásokra és a tengerparti, festői házakra.

Érdekes volt megtapasztalni a szigetek közlekedését is. Egyrészt általában nem lehet "körbejárni" egy-egy szigetet autóval: ha bemegyünk pl. egy városba/faluba/kikötőbe, ugyanazon az úton kell visszajönni, utána lehet folytatni az utat. Ennek oka alapvetően az, hogy az közúthálózat (éppúgy, mint a vasúthálózat, ami errefelé igencsak gyér) csak kiegészítője a tengeri utaknak. És olyan utak ezek, amik leginkább csak 1,5 autó szélesek, telis-tele beláthatatlan, magas sziklákkal övezett kanyarokkal, így a közlekedés valamiféle lottóra emlékeztetett (csak itt lehetőleg nem akartunk találatot elérni). Másrészt lépten-nyomon éjjel-nappal közlekedő kompokban végződtek az utak. Előtte párszáz méterrel azért kedvesen figyelmeztettek bennünket olyan közlekedési táblával, amin az autó éppen zuhant a vízbe :-) De a komppal tényleg gyorsan megközelíthetőek az egyes szigetek ill. lerövidíthetőek a kerülőutak (pl. a fjordok mentén).

Ezen a vidéken fókák, ún. borjúfókák is élnek és bár mi csak a képeslapokon és a prospektusokban láttuk őket, mehettünk volna hajós fókalesre. Az egy dolog, hogy egy őz átszaladt előttünk - biztos távolban - az úton, de az egyik este, még világosban, egy jávorszarvast láttunk teljes életnagyságban, az út mellett, beljebb legelészett valamilyen haszonnövényből. Megálltunk fotózni - csak az autóból -, nagyon édes volt ahogy a saját stílusában falatozott, ásított és lépegetett (ilyenkor csak úgy döngött a föld a kb. 600 kg alatt, még kb. 120 méterről is hallani lehetett). Közben áldottuk a szerencsénket, hogy az út mellett láttuk és nem az úton találkoztunk vele.

- - - - - -

Update: Az általunk látott jávorszarvasról az s.k. videónk itt található, magáról a kirándulásról készült fotókból egy válogatás (60 kép) pedig errefelé...


A nap svéd szava: säl (fóka)

2013. augusztus 5., hétfő

Fogyatékosságok - itt és ott (1. rész)

Nem is gondoltam, hogy ez pont most, pont itt fog előjönni, de olyan komment érkezett az előző témához kapcsolódóan, ami - úgy érzem - válaszért kiált. Ez volt az:
"Azonban rögtön meg is jegyzem, hogy a mezítlábas dolog kapcsolatban lehet a sok tolókocsis svéddel. Na, azért kis túlzás, de tényleg sok tolókocsis svédet látni az utcákon."
Ezen a magyarázaton - bevallom - eléggé meghökkentem, de hasonló véleményt már több helyen is olvastam / hallottam Magyarországon élő és idelátogató magyaroktól. Úgy érzem, az a minimum, hogy próbálom oszlatni a ködöt és az információhiányból adódó félreértéseket. És nemcsak Svédországról van szó: az alábbi sorokat valaki a Határátkelő blogon "követte el":
"Mivel Svájc a II. világháborúig meglehetősen zárt ország volt, ezért bizony a belterjesség itt igencsak jelen volt. Ebből kifolyólag elég sok a sérült ember. Nem értek a genetikához, de biztosan kell pár generáció, mire letisztul a vér. Ezért (is) kezdték beengedni a külföldieket anno."
Ráadásul ez az illető már pár éve Svájcban lakik és úgy érzi, ismeri annyira az országot, hogy tudását megossza másokkal is. A rengeteg kommentelőből csak egy volt, aki helyreigazította ezt az enyhén szólva érdekes gondolatmenetet. Az ilyen elméletek háttere az lehet, hogy a számunkra új környezetben észlelt, furcsának tűnő jelenségeknek nem ismerjük a valódi okát, de nem vesszük a fáradságot, hogy utánajárjunk, inkább gyártunk egy teóriát, ami hihető. És nem feltétlenül rosszindulatról van szó, csupán van, amikor így működünk.

Szóval tisztázzuk: jellemzően senki nem kerül kerekesszékbe attól, hogy mezítláb jár (és netán belelép valamibe...). A kerekesszékbe kényszerülésnek sok oka lehet: súlyos mozgásszervi betegségek (pl. izomsorvadás, sclerosis multiplex), súlyosabb vagy könnyebb balesetek (pl. gerincsérülés, egyéb sérülések). A belterjesség többmilliós országokban szintén viccesen hangzik, mint maga az egész "vértisztulós" elmélet is. Erről ennyit.

De akkor vajon miért van érzékelhetően több kerekesszékes (vagyis mozgássérült), mint mondjuk Magyarországon?...

A válasz: Egyáltalán nincsenek többen, ha az arányukat nézzük. Viszont a helyi körülmények mások. Egyrészt Svédország gyakorlatilag minden szeglete akadálymentesített. Az itteni kerekesszékes embereknek természetes, hogy ők is önállóan ki tudnak jutni az utcára, ott közlekedni tudnak, tömegközlekedéssel is, be tudnak menni bármelyik üzletbe, hivatalba, munkahelyre, stb. Sőt, még a világvégi erdei pihenőben is van profin felszerelt mozgássérült WC. Így sokkal teljesebb életet tudnak élni - amihez alapvető joguk is van (ezt természetesen törvény is biztosítja). Mivel ezáltal ők is teljes értékű állampolgárként vannak kezelve - mert azok is! -, az emberi tartásuk is más. Nem kell "bujdokolniuk". És mivel a többi embernek is természetes, hogy ők is "léteznek", az egész helyzet sokkal természetesebb. Egy szituáció, amit olvastam, egy másik weboldalon:
"Egy ismerősöm mesélte: Svédországban jártában-keltében elég tanácstalannak tűnhetett, erre odagurult hozzá egy tolószékes illető, és megkérdezte, hogy segíthet-e?!"
Furcsa dolog-e, hogy egy mozgássérült segít nekünk? Megváltoztatja ez valamiben a világnézetünket? Remélem, legalább elgondolkodtat... Egyébként a magyar "tolószék" kifejezés teljes passzivitást sugall, a "kerekesszék" jobban hangzik. Hasonló a gond a "fogyatékos" és "rokkant" kifejezésekkel, amik nagyon negatív kicsengésűek, a svédben nem is így hívják a különféle szempontból - fizikai és / vagy mentális okokból - segítségre szoruló embereket, hanem "funkciójukban akadályozottnak" (funktionshindrad). Lehet ezt jelentéktelen árnyalatnak nevezni, de szerintem tényleg fontos, hogy valójában mit sugall egy szó.

Kezdjük egy kicsit máshonnan. Saját tapasztalat: Budapesten felnőttkorában mozgássérültté vált ismerősömnek a) új lakást kellett vennie, mert a liftbe nem fért be a kerekesszék, b) autót kellett vennie + speciálisan átalakíttatnia (különben nem jutott volna el sehová, tömegközlekedés a magyar viszonyok miatt kilőve), c) saját költségen márkás kerekesszéket kellett vennie, támogatás nélkül (az "alaptól" ugyanis szétment a háta), d) a legtöbb közös program szervezése külön kaland volt, még akkor is, ha elméletileg akadálymentes volt a mozi vagy múzeum (pl. ha nem a legelső sorban akartunk ülni, felrángathattuk a kerekesszékkel együtt a lépcsőkön), és ráadásul e) nem egyszer, nem kétszer tapasztalta, hogy a mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyet illetéktelenek foglalták el (egy példa a sajtóból), stb. Ha valakinek nincs meg az anyagi háttere - márpedig mozgássérültként nem kapkodnak az emberért a munkaadók -, akkor marad a rokkantnyugdíj, az anyagi nélkülözés és az állandó otthonülés - sajnos :-( Ami könnyen depresszióhoz is vezet. Nos, ezért látunk kevés kerekesszékest Magyarországon. Ezzel van a gond alapvetően - de lehet cáfolni nyugodtan, ha túloztam volna.

Találtam egy friss interjút egy szakértővel a MEOSZ oldaláról (a teljes szöveg a weboldalon), a magyar akadálymentesség témájában. Picit hosszú, de abszolút idevág és szerintem az empátiás készségünket is fejleszti - az enyémet mindenképpen -, kiemelések tőlem:
"Milyen ügyet tud elintézni egy mozgássérült ember, vagy más sérült ember?

Az akadálymentességet nem szabad a mozgássérült emberekre, de még csak a sérült emberekre sem leszűkíteni. Ha bővebben merítünk élete bizonyos szakaszaiban mindenkinek akadálymentes épített környezetre van szüksége. Gondoljunk a babakocsira vagy a lépcsőzni már nem tudó, nem túl jól látó, halló, lassabban gondolkodó nagyszülőkre. Akadálymentességre mindenkinek szükséges van. Ha a hivatal akadálymentes a sérült ember is bármit el tud intézni, ha nem az, akkor semmit, vagy csak külső segítséggel, ami ellentmond az alkotmányban rögzített egyenlő bánásmód és önrendelkező élet szemléletével.


Mit érez egy felnőtt ember, akit – szerintem – nem tekintenek egyenrangúnak azzal, hogy ilyen helyzetbe hozzák? El lehet fogadni ezt az állapotot?
A felelősségteljesen gondolkodó sérült ember tudja, hogy másnak is, mindenkinek megvan a maga baja, és mindenkinek a sajátja a legkomolyabb, de ez a tudat őt nem vigasztalja meg. Amíg sérült emberként olyan helyzetbe hozzák, hogy nem tud elmenni a szülészetre, az óvodába, az iskolába, a színházba, a gyógyfürdőbe, a bankba, az egyetemre, a sportpályára, az uszodába, a parkolóba, a szerettei és barátai lakásába, a temetőbe, a ravatalozóba.

Hány közintézmény felel meg a törvényi előírásnak, ez az összesnek hány százaléka?
Az akadálymentesítés nagyon lassan halad. Ennek okai legfőképpen a fejekben, a Közép-Kelet Európai mentalitásban keresendő. Amíg a sérült emberek jogai csak papíron, a való életben nem érvényesülnek, addig nem lesz akadálymentesség sem. Ez a folyamat nagyon lassan halad. Mostanában szinte észlelhetetlen lassúsággal. Különböző szemszögből készült felmérések és becslések alapján jelen pillanatban a közintézmények 10-25 %-a akadálymentes. Ha komplex, azaz nemcsak fizikai akadálymentességről beszélünk, ez a szám feleződik.
Azzal, hogy most eltörölte a kormány az akadálymentesítés határidejét, mire számíthatnak az érintettek?

A folyamatosan kitolt, majd meghosszabbított határidők legalább ténykedésre, pályázásra sarkallták az empatikus vezetőket és Damoklész kardjaként függtek mindenki más feje fölött. Akadálymentesség szempontjából mindig az állam és a mindenkori kormány volt az, amely folyamatos törvénysértő és halasztó magatartást tanúsított az elmúlt 23 évben. Az akadálymentesítés határidejének megszüntetésének egyik konkrét következménye, hogy azokból a nagy EU-s pályázatokból, ahol eddig kötelező volt, azon nyomban kikerült az akadálymentesítés, mint projektelem. Az állandóan csődközelben létező önkormányzatok nem akarnak és nem is tudnak saját forrásból komolyabb összegeket akadálymentesítésre fordítani. Ez az intézkedés megásta az amúgy is aggastyánkori végelgyengüléstől szenvedő akadálymentesítési folyamat sírját."

Szóval ez a magyarországi helyzet ma, 2013-ban. No comment... Sajnos mi meg úgy nőttünk fel, ahhoz szoktunk hozzá, hogy az a furcsa, hogy kerekesszékes emberekkel találkozzunk az utcán vagy bárhol. Olyan emberekkel, akik ugyanolyanok, mint mi - ráadásul életünk folyamán mi is kerülhetünk a helyzetükbe, ideiglenesen vagy tartósan is.

Visszatérve a svéd viszonyokra, az akadálymentes környezet a rendszer egyik eleme csupán. A többi összetevő ugyanolyan fontos. Ezekről is szó lesz a következő bejegyzésben.

(A fotón Victoria koronahercegnő, a svéd trónörökös egy göteborgi sportcsarnok avatásán (2007), amelyet mozgássérülteknek és más fogyatékos fiataloknak építettek. A kerekesszéket csak kipróbálja.)

A nap svéd szava: rullstol (kerekesszék)

2013. augusztus 1., csütörtök

Nyulak, svédek, visziklik

Ma délelőtt egy vadkacsapár kolbászolt az erkélyünk alatt (akik időnként a kert szökőkútjánál szoktak strandolni, napozni), most éppen az alsó szomszédunk kiskertjében kóstolgatták az eper levelét. Majd egy nyúl is csatlakozott hozzájuk, bár ő megmaradt a jól bevált fűnél (igen, ők azok a képen...). Hampus - a macskánk - az erkélyüveg mögül feszülten figyelte a fejleményeket. Ja igen, a teljes erkély be van üvegezve, az egész társasházban (ez elég szokásos megoldás errefelé, kb. így néz ki), az 5 db, keretes üvegtáblát erőteljes eltolással lehet nyitni-zárni. Viszont hőszigetelés nulla, nyáron 50 fok (árnyékolással, szellőztetéssel azért kellemesebb), késő ősszel-télen fagyhalál, ill. csak Hampus kéredzkedik ki 5-5 percre. Visszatérve a nyulakra, amikor ideköltöztünk, rengeteg volt belőlük - volt, hogy a parkban egy helyen 80-at számoltunk meg! -, mára nagyon megcsappant a számuk. Hallottam valamifajta betegségről és időnként vadászt is láttunk. Mindenesetre hiányoznának ezek az üregi nyulak, ha nem lennének...itt a kertben, mellettünk a parkban és városszerte sokfelé, ahol zöldfelület van. Malmö címerében nyúl is lehetne, szerintem :-)

Arról már írtam, pont tavaly ilyenkor, hogy kb. milyen volt akkor, amikor először megérkeztem, már nem nyaralni, hanem lakni - és kicsit később, amikor küzdöttem az új környezettel és a nyelvvel. Ma már tudom, hogy akármennyire felkészül az ember, nem tudja megúszni a kezdeti problémákat, amik évekig elkísérik a bevándorlókat. Igen, készüljünk fel, hogy ez lesz az új gyűjtőnevünk, így hivatkoznak ránk a politikusok, az újságcikkek, a született svédek. És a bevándorlók problémás csoport, pl. nehezen kapnak munkát, pláne amíg a nyelvet sem beszélik jól. Vagy éppen zavarognak. Hiába vagyunk ezerféle hátterűek, a címke ugyanaz. Viszont érdekes a dolog a másik irányba: ha egy svéd kivándorol egy másik országba (sok ilyen van), ő vagy "kivándorló", vagy "külföldön élő svéd" lesz. De rossz hangzású "bevándorló" sosem. Végülis logikus :-)

De én teljesen jól megvagyok az invandrare (bevándorló) státuszommal... Ebben az életben már tutira nem lesz belőlem született svéd - elég nehéz is lenne, több okból is -, de ha az embernek nem ez a célja (és megelégszik a saját vicces akcentusával is), akkor nem frusztrálja magát feleslegesen. Ma délután a belvárosban is megfogalmazódott bennem, hogy a malmöi lét egyik nagy előnye a hihetetlen sokszínűség, hogy annyiféle emberrel találkozhatunk nap mint nap (engem nagyon érdekelnek az emberek), és persze időnként kapcsolatba is kerülünk velük. Közepes méretű városunk lakóinak 30%-a külföldön született (kb. 92.200 fő), ebből kb. 10.000 fő Irakban, 9.000 Dániában, 8.000 (ex-)Jugoszláviában, 7.000 Lengyelországban és 6.000 Boszniában. Ha jól emlékszem, a magyarok száma kb. 4.000 fő. A bevándorlók 59%-a svéd állampolgár (is).

Ugyanakkor maguk a svédek is elég egzotikusak :-)) Bár mára már teljesen hozzászoktam, hogy a legvadabb frizurákkal és maskarákban (gyakran pl. mezítláb is) járkálnak az utcán - és természetesen senki nem furcsállja egy pillanatig sem. A most divatos One Piece-ben is jópáran mennek ki az utcára - akár felnőttek is -, és ez még nem is extrém. Aztán vegyük pl. a házunk egyes lakóit...van egy meghatározhatatlan korú pasas (lehet 40-es, de akár nyugdíjas is, ki tudja), aki a fekete macskáját szokta pórázon sétáltatni. Szerintem ő jobban izgul, mint a macska, hogy netán épp arra jár egy kutya, ezért folyamatosan jobbra-balra tekintget. Apropó, kutya: a szomszéd lépcsőházban lakik Robbie Williams (vagy a hasonmása, sok nagy tetkóval), aki egy nagyon édes, jól megtermett, de mamlasz bullmasztifflány gazdája. A kutyát gyakran úgy kell biztatnia Robbie-nak :-), hogy elinduljon a szomszédos park felé, mert láthatóan leginkább hazamenne - de ha végre elindul, nagyon aranyosan caplat, mintha lassított felvétel lenne. Másik nagy kedvencünk az a bácsi, aki sportöltözékben, nejlonszatyorral szokott elvonulni a házunk előtt is és ami szemetet talál, határozottan odalép és összeszedi. Kb. két hete pedig egy rollator-os néni (a kép csak illusztráció!) akart a lakásunkba behatolni (a zörgés gyanús volt, a postás jellemzően nem matat ennyit), de szerencsére a kulcsa nem nyitotta az ajtónkat, így egy idő múlva rájött a tévedésére és már csak a hátát láttuk a lift felé menet. Majd kijutott az utcára és végül bement a szomszéd lépcsőházba (ahol ezek szerint ténylegesen lakik).

Na és azt ki gondolta volna a kezdetek kezdetén, hogy biciklivel fogok mindenhová közlekedni a városban? Persze ezt a mutatványt Budapesten nem merném bemutatni, de Malmö a világ 7. legjobb biciklis városa, 500 km védett bicikliúttal, ennyi még Koppenhágában sincs. A sok park és a tenger melletti utak miatt a városi biciklizés is élmény tud lenni. A lakosság 30%-a biciklivel közlekedik, nem egyszer olvastam már olyanról, hogy kisgyerekes családok lecserélik a családi autót visziklire (ezt a magyar szót most tanultam, a Magyar Narancs-ban láttam egy hirdetést). Egyre jobban elterjed a carpool is, azaz viszonylag olcsó bérautó-tagságot lehet venni és általában csak akkor kell fizetni az autó bérléséért, ha ténylegesen használja az ember a kocsit (ilyen cég pl. a Sunfleet), így meg lehet úszni egy autó fenntartását, leginkább akkor, ha nem kell gyakran vezetnünk. De ha már közlekedés, akkor említsük meg a buszokat is, amik részben bio- részben földgázzal mennek - de jövőre beindul a tejes biogázos üzemük, aminek az alapja pl. a mi élelmiszerhulladékunk lesz (folyamatosan vezetik be a városrészek komposztálható hulladékának a gyűjtését, nálunk még nem indult be). Ezek jó dolgok.

Ezen kívül még jópár oka van, hogy szeretek itt lakni (Malmö-ben és Svédországban is). Ennek a csapongó felsorolásnak az apropója, hogy pont 5 évvel ezelőtt költöztem ide: 2008. augusztus 1-jén. Nagyon sok minden történt azóta...és biztos vagyok benne, hogy a következő öt év is nagyon érdekes lesz. És lesz miről írni! Ehhez folyamatosan hosszabb listám van, szóval téma van bőven. Valahogy itt nem lehet unatkozni, na.

Ui.: A keresőkifejezésekből tudom, hogy sokan olvassák a blogot olyanok, akik Svédországba akarnak költözni. Nekik szeretnék egy írást javasolni a Határátkelő blogból. Ugyan a szerző az angliai tapasztalatait írja le - Mi kell Angliához? -, de majdnem 100%-ban ráhúzhatóak más országra is a tanulságok. Kivéve a nyelvtudást: az "angoltudás" helyett "svédtudás" értendő, a nyelvek szigorúan csak ÉS kapcsolatban lehetnek, a VAGY nem opció...

Ui2.: A Goldenblog versenyen lehet szavazni a Svédasztalra, a jobb oldali menüben látható gomb segítségével (Facebook-ba be kell hozzá lépni). Nem várom el, de előre is köszönöm az esetleges szavazatokat :-)

A nap svéd szava: Köpenhamn (Koppenhága)