2010. november 10., szerda

Fotóblog

Mivel egy kép többet mond ezer szónál, gondoltam egyet, és csináltam egy fotóblogot. Ő az:

http://www.photoblog.com/svedasztal

Fotóim (egyelőre svédek és dánok) számolatlanul vannak, úgyhogy anyagban azt hiszem, nem lesz hiány. Az alapötlet az, hogy témakörök szerint 5-5 fotót közzéteszek.

Az első kategória: Házszámok, Kirseberg.

De további témajavaslatok nyugodtan jöhetnek, amit lehet, majd megvalósítok. Fő a kedves olvasó kívánsága (ha van) :-)

És persze ettől még írok ide is, a fotóblog csak egy képes melléklet...

Apropó: szomorúan búcsúzom a Canon Powershot A510-es gépemtől, aki oly sok év (van az már talán 6 év is) hűséges szolgálata után sajnos pár hete beadta a kulcsot :-(

A nap svéd szava: fotoblogg (fotóblog)

2010. november 8., hétfő

A stég túlvégén

Régebben írtam már a malmöi, télen-nyáron tengeri fürdővel kombinálható szaunáról (kallbadhus, azaz szó szerint "hidegfürdőház"), amit egy hosszabb stégen lehet megközelíteni, ugyanis bent van a tengerben. Persze nemcsak Malmöben van ilyen, hanem Svédország-szerte. A hétvégén egy másik kallbadhus-t néztünk meg, Malmötől 25 kilométerre, a szintén tengerparti felvésű Bjärred-ben.

Éppen csak meg akartuk kukkantani a helyet, így a parkolás után (ami a helyhez nem méltó, kráternyi lyukakkal megszórt területen történt) a fából épült masszív stég felé vettük az irányt. Naplemente után, persze erős szélben araszoltunk előre rajta. Kicsit félelmetes volt - közben reméltem, hogy tényleg biztonságos a stég. És mentünk...és mentünk...és mentünk...és úgy tűnt, soha nem lesz vége. Még mindig úgy láttuk, hogy a fürdőház nagyon messze van. Az ember azt hiszi, hogy érzéki csalódásban van része. Persze végül odaértünk, és láttunk is pár lelkes fürdőzőt, akik akkor ugrottak be a tengerbe. Gondolom, egy kiadós szaunázás után :-)

Nos, az odavezető stég egészen pontosan 524 méter(!) hosszú. A fürdőház 2004-ben épült az akkor már meglévő stéghez. A szaunán kívül egy korrekt étterem is van a helyes épületben, nem mindennapi kilátással Malmö felé. A szauna tagok részére naponta 6-22 óra között van nyitva, nem tagok részére csak az étterem nyitvatartási ideje alatt. És jó tudni: a fürdőrészlegen legény- vagy leánybúcsúztató (svensexa / möhippa) nem megengedett! ;)

A nap svéd szava: badbrygga (az effajta fürdőkhöz vezető stég neve)

2010. november 3., szerda

Vallomás...

...egy öt éve tartó kapcsolatról. Ő a legnagyobb, a város szemefénye. Mindenki felnéz rá, a szerencsés kiválasztottak le is néznek róla. Még soha nem jutottam be hozzá, de minden nap látom, a város másik végéről is. Viszont mindig megcsodálom, akárhányszor a közelébe érek. Az az igazság, hogy a többiek a közelébe sem érnek*.

Nos, ő a Turning Torso, "akiről" ugyan korábban már írtam egy bejegyzést, de most az évforduló alkalmából jólesett megnéznem ezt a képsorozatot, nagyon hangulatos zenei aláfestéssel. Talán ebből jobban kitűnik, mit is jelent a malmöieknek ez a toronyház. (A képeket a Sydsvenskan olvasói küldték be.)

A nap svéd szava: läsare (olvasó)

*Kivéve a hídpilléreket, mert azok még nála is magasabbak...és igen, az Öresund-híd idén volt 10 éves.

2010. november 2., kedd

Ismét itt

Nem, nem tűntem el, csak az elmúlt egy hétben Magyarországon voltunk. Elég sűrű volt a program és megint csak bebizonyosodott, hogy egy hét az szinte semmi. Ezúton is elnézést kérek azoktól, akikkel nem tudtam összetalálkozni, bár szerettem volna :-(

Miskolcon voltam az érettségi találkozónkon is, ahol (ismét) megállapíthattam, hogy a többség semmit sem változott. Már aki eljött: az osztály fele jelent meg - plusz Gazsi bácsi, az osztályfőnökünk. A legtöbben ma már Budapesten laknak, így a miskolci találkozó sokaknak utazást + panziót jelentett. Talán a fővárosban kellene a következő találkozót tartani?... Az egyik osztálytársnőm a hármasikreinek fotóival érkezett, no meg életszagú történetekkel, mit is jelent egyszerre három egyévessel zsonglőrködni.

Malmöbe sűrű felhőrétegen keresztül érkeztünk meg tegnap délután és azóta sem sütött ki a nap. De a fák továbbra is pompás színekben ragyognak (már amin még van levél), a szemben lévő Beijers park sétánya tiszta vörös a lehullott lombtól. Ami nagyon hiányzott, az a rendszeres tekerés, így tegnap este tettem is egy nagy kört, a főiskolai könyvtárig. Amíg nem voltunk itt, megnyitottak a sulinál egy új útszakaszt, így először fel kellett derítenem, mi is ott a forgalmi helyzet. Ma este hazafelé viszont nem voltam túl szerencsés, mert esett, rendesen (na és persze fújt a szél, ki ne felejtsük). Bőrig áztam és alig vártam, hogy itthon ledobjam magamról a nedves cuccokat. Tanulság: mindig hordjunk magunkkal kínai esőkabátot. Bár arra meg nem tudom rávenni a láthatósági mellényt. Hmmm...

Különben pedig megkezdtem az iskolai lemaradásaim pótlását. Egy 400-450 szavas fogalmazás a fáradtság veszélyeiről, egy termetes olvasásértés teszt és pár házi feladat, ami rám vár. No meg a második kötelező olvasmány (Gregorius), mert az elsőn (Doktor Glas) végre túljutottam. A két könyv ugyanannak a történetnek a két oldalát mutatja meg, két különböző szerzőtől - és szóbeli vizsgánk lesz belőlük. Ez érdekes szokott lenni: a tanárnőnk pár mondatból próbálja felmérni, olvastuk-e a könyvet. Ezen a ponton néhányan megpróbálnak hihetően rögtönözni. Eddig még teljes sikerrel :-)

A nap svéd szava: höst (ősz)