2010. szeptember 7., kedd

Miért jó Malmöben biciklizni?

...mert komolyan mondom, hogy nagyon jó, hozzátartozik a dél-svéd életérzéshez :-) Szerintem.

Ugyanis
  • rengeteg bicikliút van a városban (most Malmöre gondolok, de persze máshol is), A-ból B-be simán el lehet úgy jutni, hogy nem kell az autókkal egy útra kényszerülni.

  • a városban a bicikli a leggyorsabb mód a célunk elérésére. Erre már több teszt is volt, autó és busz bevetésével. Szinte kivétel nélkül mindig a bicajos résztvevő győzött.

  • az autósok számítanak a biciklisekre, azaz észrevesznek bennünket. Sőt az esetek 80%-ában akkor is megadják az elsőbbséget, ha a KRESZ szerint nem járna (és ne felejtsük el, hogy az autósok nagy része maga is biciklis...). Ebben az is benne van, hogy mindenáron igyekeznek elkerülni, hogy biciklist gázoljanak.

  • természetesen szinte mindenhol vannak bicikliparkolók és -tárolók. Bár gyakran így sem férünk be...

  • ha biciklit akarunk venni, olcsón megtehetjük a város (kommun) kiárusításán, ilyen évente többször is szokott lenni. Ezek a tilos helyen és túl sokáig parkoló drótszamarak közül kerülnek ki, úgyhogy erre azért figyeljünk oda :-)

  • a nagyobb biciklikereszteződésekben (pl. Södervärn, Värnhem) telepített biciklipumpa is van...ezt a babakocsisok is igénybe szokták venni ;)

  • trendi dolog, és ez nagyon jó. Nem ritka, hogy "komoly, öltönyös" jóemberek is két keréken igyekeznek az irodába.

  • mivel sokan bicikliznek vagy tömegközlekednek, nincsenek dugók, így a levegő minősége is nagyon jó. Vagyis tényleg egészséges a városban kerekezni.

  • a biciklit magunkkal vihetjük a Skånetrafiken vonatain is (Öresundståg és Pågatåg). Mi nemrég Kristianstad-ban és Hässleholm-ban voltunk ilyen kombinációban és nagyon jó volt a célállomásokon egyből biciklire pattanni. No és ne felejtsük el, hogy az Öresundståg Koppenhágába (és Dánia más tengerparti városaiba) is közlekedik, azaz egy még "biciklibarátabb" országban is kipróbálhatjuk a két kerék előnyeit :)

  • és majdnem kifelejtettem, pedig a legfontosabb előnyök között van, hogy sok a zöldfelület, a park - pl. Slottsparken, Pildammsparken, Bulltofta - és főleg a tengerpart - pl. Västra Hamnen, Ribersborg, Limhamn, Ön, Bunkeflostrand -, ahol külön élvezet a tekerés.
Apropó, Dánia: amíg Svédországban a magyar viszonyoknak megfelelő az autók ÁFA-tartalma, addig ez Dániában írdd és mondd: 180%. (Ezt egy dán sráctól hallottam, amikor együtt vonatoztunk.) Azaz a dán kormányzat nemcsak szavakban elkötelezett a bicikli-társadalom iránt...

A nap svéd szava: hastighet (sebesség)

4 megjegyzés:

lucillaposta írta...

Erről a kommunös biciklivásárról hol lehet információt szerezni (mikor, hol)?

Emőke írta...

A Metro-ban szokott megjelenni, hogy mikor lesz a következő...nem tudom, hányszor van évente, de egynél többször, az biztos.

De itt egy 2008. augusztusi cikk, pont Lund-ről: http://www.sydsvenskan.se/lund/article361318/Overgivna-cyklar-pa-auktion.html

...esetleg meg lehet kérdezni magát a kommunt.

Vagy tudok egy helyet (Lomma-ban), ahol egy fazonnak többszáz ilyen biciklije van (a kommun-től vette ő is), és ha rámutatsz valamelyikre, azt felújítja neked úgy, ahogy szeretnéd, új váltóval, stb. és persze jóval a piaci ár alatt megkapod. Ez a hobbija és persze ért is hozzá. Az én biciklim is onnan van...

Emőke írta...

No meg is találtam, ez az :-)

Cykelkungen
Zinkgatan 7
234 35 Lomma
Tel: 040-410260

biciklis írta...

Autó: Mo-n is hasonló a helyzet a használt autók piacán, csak burkoltan.
Külföldön Auszria / Németország stb.
meglátsz egy jó állapotú, karbantartott, 8-10 éves autót, mondjuk 200.000 Ft-nyi Euróért.
Ha be akarod hozni, akkor a különfélek adók kb.: 400.000 Ft-ot tesznek ki.
Tehát a dánok sehol sincsenek.
S akkor még a benzinár / fizetés arányról nem is beszéltem.