2010. szeptember 20., hétfő

Szavazott az ország

Tegnap választások voltak Svédországban, mégpedig parlamenti, és önkormányzati (kommun & landsting, vagyis városi és megyei) egyben. Eredetileg az "alapokról" akartam írni - kit, miért, hogyan, stb. -, de erről már Edina és Delisa is elég részletesen írt, érdemes őket elolvasni.

Delisa írt a szélsőséges Sverigedemokratákról is - akik a nevükkel ellentétben nem igazán demokraták -, és akik tegnap sajnos tényleg bejutottak a parlamentbe, első alkalommal. Érdekes lesz majd látni, mihez kezdenek majd ott, hiszen az összes parlamenti párt határozottan elhatárolódik tőlük.

Én most inkább a svéd választási hirdetéseket szeretném kicsit bemutatni. A svéd hirdetések amúgy is érdekesek és kreatívak - magyar szemmel nézve időnként kicsit furcsák :-)

Azt hiszem, a kereszténydemokraták (KD, azaz Kristdemokraterna) plakátsorozata a legkreatívabb, amely "egy emberibb Svédországot" ígér a választóknak...

Nekem tetszett a Baloldali Párt (V, azaz Vänsterpartiet) színes játékkockákra alapozó hirdetéssorozata is.

A zöldek (MP, azaz Miljöpartiet det Gröna) az ország zöld energián alapuló modernizálását tűzte a zászlajára.

Apropó, a kormánypárti liberális Néppárt (F azaz Folkpartiet) a következő plakátszöveggel lepett meg bennünket az elmúlt hetekben: "Atomenergia - a környezet érdekében". Hmm, nem kicsit ellentmondásos szlogen. A zöldek ezzel szemben az atomerőművek bezárása mellett foglalnak állást.

Egyébként a kormánypártok hirdetései (vagy inkább: azok készítői) nem túl fantáziadúsak...

Ami pedig az eredményt illeti: az eddigi - és hatalmon maradó - kormánykoalíció (Alliansen) ezúttal kisebbségi pozícióból fogja az országot irányítani. Az Alliansen négy pártból áll: Moderaterna, Folkpartiet, Centerpartiet, Kristdemokraterna, míg az ellenzék három pártot foglal magában: Socialdemokraterna, Miljöpartiet, Vänsterpartiet. A kakukktojás természetesen az SD (a fentebb már említett Sverigedemokraterna)...

Ui.: "Lapzárta után" érkezett Edina újabb bejegyzése, ami a jelenleg előállt politikai helyzetet elemzi.

A nap svéd szava: valaffisch (választási hirdetés)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm a hivatkozasokat. Immár nagykorú bloggernek érzem magam :)