2010. június 12., szombat

Jubileumi hídfutás

Idén 10 éves a Koppenhágát Malmövel összekötő Öresund-híd. Ugyancsak 10 éves a Broloppet, a ma tartott félmaratoni hídfutás, ami Koppenhágából indul és Malmöben (Limhamn-ban) végződik.

A híd 2000-es felavatását követő hídfutáson 79.719 befutót számoltak meg, ez azóta is világcsúcs a félmaratoni versenyek között. Az idei 16:00 órás startnál "csak" 30.000-en voltak, ugyanis most ennyiben maximálták az indulók számát. A futóknak az erős ellenszéllel is meg kellett küzdeniük.

A 21,1 km-es táv szakaszai:
  • 4 km a híd folytatásaként épült alagútban, majd
  • 4 km Pepparholm-on, a mesterséges szigeten, ezután
  • 8 km magán az Öresund-hídon, végül
  • 5,1 km a malmöi tengerparton (Strandvägen-Limhamnsvägen)

David Nilsson (aki a svéd Öland szigetéről érkezett) 17:06-kor elsőként szakította át a célszalagot, de saját bevallása szerint már az első 50 méter után érezte, hogy győzni fog. Az első női befutó Lene Hjelmsøe (dán állampolgár).

A forró hangulatot talán jól érzékeltetik a Sydsvenskan fotói...

A nap svéd szava: lopp (futás)

2 megjegyzés:

venator írta...

Az Öresundon kocsival is épp elég átmenni, nem, hogy lefutni. Kellett fizetniük amúgy a futóknak? :)

Emőke írta...

Jól sejted, nem úszták meg olcsón: 595 svéd korona vagy 420 dán korona volt a nevezési díj.

Ráadásul utólag kiderült, hogy nem sikerült a legjobban az esemény: 13.000-en rossz eredményt (időt) kaptak, mert az indítószőnyeggel volt valami bibi.

Aztán kevés volt a WC, így sokan a természet lágy ölét választották (ez látszik a képeken is).

Plusz a Tetra Pak szponzorálta italosdobozokat sem sikerült eltakarítani, sőt, még 30 km-rel távolabbi helyen is kaptak belőle (a szél újabb áldásos hatása): http://www.sydsvenskan.se/oresundsbron/article900803/Flaskor-fran-Broloppet-retar.html