2009. december 15., kedd

Sáfrányos macska

De ha már az ételeknél tartunk, itt van a mostani Lucia-környéki időszak tipikus péksütije, a lussekatt (katt = macska). A búzalisztből sütött lussekatt - vagy más néven lussebullar - legfontosabb hozzávalója a sáfrány. Legalábbis hagyományosan, mert a múlt heti Malmö City egyik számában teszt volt, ami elég lesújtó eredménnyel zárult: a legtöbb cukrászda lussekatt-ja csak 2-est, esetleg 3-ast kapott, 4-esre csak egyetlen egyet értékeltek (5-ös nem született). A tesztelők meg voltak róla győződve, hogy a drága sáfrányt általában kispórolják belőle, vagy kurkumával helyettesítik.

Így nem is csodálkoztam rajta, hogy a szomszéd pékségből származó termék sem volt egy nagy szám (de igazán nem akarok mindent leszólni). Azért egy kis vajjal lecsúszott.

És mivel kicsit utánanéztem ennek az "állatfajtának", megint sikerült egy kis érdekességre bukkannom. Mert mit is jelent a "lusse" szó? Nos, nem Luciát, hanem éppenséggel Lucifert. Az 1600-as évek tájáról, Németországből ered a hagyomány, ami szerint Lucifer - macska képében, aki ugye a boszorkányok kedvenc háziállata is - verést ad a gyerekeknek (saját tippem: innen eredhet a mi krampuszunk is, a virgáccsal), viszont Jézus - gyerek képében - zsömlét ad a jó gyerekeknek (ismét saját tipp: Mikulás? na ez errefelé megint csak nem dívik, ill. nem december 6-án, hanem karácsonykor hozza az ajándékot). Mivel a fénysugár távoltartja az ördögöt - azaz Lusse-t -, ezért színezték a tésztát a sárga sáfránnyal. Világos, nem? :-)

December 13-a, a Lucia-nap (nálunk: Luca) itt nagyon fontos ünnep, a városokban erre a napra megválasztják az év Luciáját, aki udvartartásával együtt egész nap vendégszerepel (mivel iskoláslányokról van szó, ez általában egy nap lógást is jelent). Vonulnak, énekelnek, gyertyát visznek (kézben) és Lucia fején égő gyertyákból álló korona van. Az emberben felmerül, nem veszélyes-e ez túlságosan, de eddig még nem sok balesetről olvastam, úgyhogy valószínűleg a legtöbb lány ép bőrrel megússza. A skandináv országok Lucia-napi hagyományairól egyébként itt lehet részletesebben olvasni.

A nap svéd szava: djävul (ördög)

3 megjegyzés:

kanelbullar írta...

Szia,

En is megkostoltam az idei "felhozatalt", de valoban lehetne egy picit finomabb a suti. Viszont a Lucia unnephez kapcsolodoan.. lattad az idei ev koncertjet?
http://svtplay.se/t/123386/luciafirande_i_svt

Udv

Beus

Emőke írta...

Nem, nem láttam még, köszi a linket!!

kisrumpf írta...

Well... nekem a macskám volt Luca. S fekete!

S egy svéd ex-kolléga jóvoltából munka közben Luca-napi dalokat hallgattam... De lussekatt sütésére most nem vállalkoznék. Pedig van hozzá jóféle sáfrányom: magyar!