2009. december 22., kedd

Környezet és tudatosság

Még a múlt hétvégén Koppenhágában jártunk, ahol valahogyan megúsztuk hóesés nélkül (miközben Malmöben oda- és visszafelé is nagy pelyhekben hullott és a buszok észlelhetően késtek). Az is szempont volt, hogy a klímakonferencia után menjünk, mert nem kívántunk az emiatt kialakult közlekedési káoszban részt venni. De az "utórezgéseket" még észleltük, lehetetlen volt nem észrevenni őket.

Például a Kastrup repteret három különböző motívumú Coca-Cola óriásplakát díszítette, mindhárom felirata "HOPENHAGEN - A Bottle of Hope" volt (az előbbi a város angol neve - Copenhagen - és a "hope" - remény szó összebarkácsolásából született, az utóbbi jelentése: "Egy üvegnyi remény"). De akármerre néztünk, a hirdetések 95%-a hasonló témát vett alapul. A cégek ezeken azt igyekeztek bemutatni, hogy ők bizony nagyon odafigyelnek a környezetre. Mint pl. a Kongens Nytorv (szó szerint a Király Új...na nem ruhája, hanem tere) egyik épületén a Ford fél háznyi lepedője. Ennek szövege szerint az új autókat manapság már vasúton szállítják, ezzel is csökkentve a környezet terhelését. Ez remek dolog, én már alig várom a Ford-tulajdonosok óriásplakátját, akik majd büszkén hirdetik, hogy eladták (vagy még inkább: leadták) a járgányt és helyette éves vonatbérletet vettek...

Értékeltem a merészebb reklámokat is, persze az egyik ilyen a Greenpeace plakátja volt. A képen Kevin Rudd (Ausztrália miniszterelnöke) 2020-asra öregített arccal a következőket mondja: "Sajnálom. Megállíthattuk volna a katasztrofális klímaváltozást...nem tettük."

Az egyik félreesőbb téren találtunk egy ezüst színű lakókocsit is "Brad Pitt megmenti a Földet Koppenhágában" felirattal (mellette - talán véletlen, de - egy betört képcsőjű tévével). Viccre gyanakodtunk, de nem: az alkotóknak tényleg az a céljuk, hogy Brad Pitt legyen a főszereplője egy ilyen című és témájú hollywoodi szuperprodukciónak. Már ha tényleg jól értem a dán szöveget... Szurkolok, hogy összejöjjön az a film!

Aztán városszerte jópár műanyag földgömböt is kiállítottak - a Kongens Nytorvon egy egész csapatnyit -, amiket előzőleg művészek dolgoztak meg: befestették, mintákat ragasztottak rájuk vagy éppen mozaikolták őket. Volt, amelyik rádöbbentett és elgondolkoztatott, volt vicces (pl. egy rózsaszín malaccá alakított példány) és volt olyan, amelyik egyszerűen "csak" szép lett.

És amiért valójában átmentünk, az a Kongens Nytorvon még 2009. december 27-ig látható csodaszép fotókiállítás, aminek a címe: "100 Steder at huske før de forsvinder" azaz "100 hely amire emlékezzünk, mielőtt eltűnnek". A képeket az interneten is meg lehet nézni, a térképen megjelenő pontokra kattintva (majd még egyszer a képre kattintva, nagyobb méretben is). Erről nem is írok többet, egy kép többet ér ezer szónál... Mindenesetre magyar vonatkozású kép is szerepel, mégpedig a láthatóan sekély vizű Balatonról.

De nemcsak ez az egy kiállítás volt/van a főtéren, ugyanitt megtekinthető a Hard Rain című megrázó fotóprojekt. Ez bolygónk lakóinak megrázó hétköznapjairól szól, akik már ma a bőrükön érzik, hogy mit jelent egy megváltozott világban élni. A vízparton pompázó Fekete Gyémánt (Den Sorte Diamant) könyvtárban pedig egy nemzetközi karikatúrakiállítást néztünk meg, szintén a COP15 jegyében.

Akit további képek is érdekelnek, a Koppenhágában készült fotóim megtalálhatóak itt.

A nap svéd szava: klimatmöte (klímakonferencia)

7 megjegyzés:

onderon írta...

véletlenül leltem a blogodra, kicsit beleolvasgattam. az ötlet nem rossz, de túl kevés ideje laksz svédországba és eddig minden új tehát természetes hogy jó élmények érnek. viszont az, hogy ezt kommunikálod kifelé, már kicsit bajosnak tartom, mert görbe képet festesz az országról. hol vannak a blogbejegyzések a híresen nagy svéd rasszizmusról, amit kifelé nem mutatnak természetesen, mert büntetés jár érte, de belül szörnyen utálják a bevándárlókat. főleg mióta a munkahelyzet kell kilátástalan lenni, hisz soha nem látott mértékű a munkanélküliség, a bevándorlók meg elveszik a munkahelyeket a született svédek elől. hol vannak a bejegyzések a városokat elárasztó román kéregetőktől? évtizedekig nem lehetett látni itt nem hogy csövest, kéregetőt, de még rosszul öltözött embert sem. ma nem tudsz úgy menni a belvárosban 2 sarkot hogy találkozz térdelő kéregető románokkal. szörnyű. hol vannak a bejegyzések a milliós nagyságrenű arab-török-iraki-kurd bevándorlókról? hogy sokszor már félni kell este az utcán, ha kimegy az ember? a növekvő erőszakról, amiért szintén a bevándrolók tehetnek? szóval nem minden fenékig tejfel már itt sem, és nem kolbászból van a kerítés, persze cirka 1.5 év alatt ezt nehéz meglátni. üdv és sok sikert továbbra is!

Venator írta...

Honnan tudtok ilyen jó programokról? Néha mi is elmennénk, de mindig csak utólag értesülünk róluk.

Emőke írta...

Hahó Venator :-)

A fotókiállítást még októberben találtuk az anyukámmal, tök véletlenül...a könyvtári kiállítást meg úgy találtuk, hogy végre látni akartam már a híres Fekete Gyémántot és nagyjából ezt az érdemleges látnivalót kínálta (egyébként eléggé nagy csalódás volt a könyvtár).

De a város turisztikai oldala nagyon jól össze van rakva, érdemes arra is odasasolni időnként: http://www.visitcopenhagen.com/

Emőke írta...

Szia onderon,

Köszi a hozzászólást! Mondjuk nagyon nem tudok vele egyetérteni, mert úgy érzem, vannak kritikus hangok is a bejegyzéseimben. Pl. épp most írtam a Saab csődjéről. Aztán korábban arról, hogy ne legyenek illúzióink a munkakeresésnél. A COP15 kapcsán sem rejtettem véka alá a véleményemet. Idéztem Rékucot, hogy mennyire modortalanok a svédek. Írtam a malmöi biciklitolvajokról. A "kedves" arga lapp-okról. A magyar bűnbandáról, aki lopja a fémet. Rosengårdról és az ott uralkodó állapotokról. Sőt, még a lussekatt sáfránytartalmáról - ill. annak hiányáról - is lerántottam a leplet :-)

De nem is folytatom. Nem lehet, hogy egyszerűen te olvastál túl keveset a blogomból? Hiszen csak most találtál rám. Vagy netán szelektíven olvasol?...

Aztán: én itt Malmöben nem gyakran szoktam találkozni kéregetőkkel. Előfordul, de nagyságrendekkel kevesebbszer, mint Pesten. Mindenesetre nem minden sarkon, az biztos. Este nem szoktam félni az utcán, de mondjuk nem is Rosengårdban sétálgatok (ha te ott laksz, akkor jobban megértem az aggályaidat, de Bp-en sem a "nyócker" a jellemző). Igen, sok iraki, iráni, stb. bevándorló van, de nem venném őket egy kalap alá. Mint a svédek között, közöttük is vannak becsületesek és kevésbé jószándékúak is. Tudtommal Thomas Quick sem arab pl.

Valamint soha nem írtam, hogy fenékig tejföl itt az élet és pláne nem, hogy kolbászból van a kerítés. De ha ilyet olvastál, légyszi idézd már ide, o.k.?

Viszont bevallottan sokat írok a kultúrsokkról, ami egy másik országba költözve éri az embert. Ja, és idén nyáron 1,5 hónapig voltam az itteni kórházban (UMAS), gondolhatod, mennyire öröm és boldogság lehetett! De semmilyen diszkriminációt nem tapasztaltam, pedig igencsak gyenge volt még akkor a svédem.

És még valami: azt vettem észre, hogy néhány Svédországban élő magyar igyekszik az itteni helyzetről drámai leírásokat adni, kb. olyanokat, amiket te vázoltál az imént. Miért érzem azt, hogy a többi magyart szeretnék eltántorítani az ideköltözéstől?

És te vajon magadat bevándorlónak vallod-e még?...

És végül: ha úgy gondolod, hogy ez a blog nem neked való, talán másféléket kellene olvasnod. Vagy netán írnod, hiánypótlás gyanánt? :-)

Névtelen írta...

Németh Péter írta:
Kedves Onderon!
Így ismeretlenül,-bocs hogy tegezlek,de Te is ezt a formát használtad - azt hiszem valóban az lehet a problémád,amit Emóke is írt,"kicsit beleolvasgattam" az kevés ahhoz,hogy ilyen sommás kritikát fogalmazz meg!
nem olvastad elég alaposan a bejegyzéseket,és indulatból gyorsan
kritizáltad a blogot!Amit írsz
biztos igaz,kb.tudjuk mi a helyzet!
De! Azért mert sok pozitív dolgot olvashatsz itt,valószínű az író személyiségéból fakad,nem pedig abból hogy rózsaszínben lát mindent!Próbáld meg végig olvasni a másfél év történéseit,és ha nem változik a véleményed,akkor ne olvasd!Ilyen egyszerű!Én az elejétől fogva olvasom,nagyon élvezetesnek,olvashatónak tartom!
És SOHA ne feledd!Ott Te is bevándorló maradsz!
Boldog Karácsonyt Kívánok Neked is!

Emőke írta...

És félreértés ne essék: nem várom el, hogy mindenki csak pozitív kommenteket írjon. A konstruktív kritikát igenis szívesen fogadom.

No meg tudom, hogy "nem szerethet mindenki"...úgyhogy ez nem is célom ;)

kisrumpf írta...

Emőke, hát nehogymá' exkluzáld magad... Ez a Te blogod. Azt írod le, amit Te látsz... Ha nem ér kellemetlen élmény, vagy nem tapasztalsz rosszat, akkor miért írnál róla? Majd megírja más, ha fontosnak tartja, és ha megtapasztalja. Ha száraz tényekre vágyom a svédekről, elolvasom az útikönyvet. De én Téged akarlak olvasni, a Te szemeden át akarom látni az országot. Mint a többiek, azt hiszem.

Én sem írok az írek drogproblémájától, mert nem látom, mert nem érint. Vagy a részeges tinédzserek az utcán. Azt sem látom. Nem az életem része. Hála az égnek. Ha valakit ez érdekel, olvasson mást.

Szóval... maradjanak meg olyannak a bejegyzések, mint eddig. Élvezetesen írsz, szórakoztatóan, sokat tanulok belőle.