2013. május 20., hétfő

ESC, egyenlőség és REVA

Hogy az előző bejegyzésben elkezdett gondolatsort lezárjam: Igen, ByeAlex és a Kedvesem jött, látott, és győzött :-) A 10. hely megszerzése (pláne korábban esélytelennek bélyegezve!) nagyon szép eredmény. Egyébként Magyarország a 11. alkalommal indult idén és ez a harmadik legjobb eredményünk. Bravó!

Az idei döntő nyertese a dán Emmelie de Forest lett, "Only Teardrops" c. számával, eleve is őt tartották a legesélyesebbnek, így csupán a papírformát kellett hoznia :-) Ez azt is jelenti, hogy jövőre Dániában - valószínűleg Koppenhágában - lesz az eurovíziós dalverseny. Bár olyan vélekedést is olvastam (ráadásul egyenesen az itteni stadion milliomos tulajdonosától!), hogy akár jövőre is lehet Malmöben a verseny, ha már ilyen közel van Koppenhága, de azért ezt nem nagyon hiszem :-) 

Még néhány érdekes helyezés az idei döntőben: Anglia (Bonnie Tyler) - 19. hely, Németország - 21. hely, Franciaország - 23. hely, Spanyolország - 25. hely (mindez 26 indulóból). Ezek az országok "a nagy ötökként" elődöntő nélkül egyből a döntőbe jutottak, közülük csak Olaszország került be az első tízbe (7. hely). Ugyancsak elődöntő nélkül jutott a fináléba Robin, a svédek indulója "You" c. dalával, ő a 14. helyet mondhatja a magáénak, ami azért csalódás a svédeknek, bár nem várták győztesnek, de remélték, hogy az első 10-ben azért benne lesz Robin. A direktben döntős országok tehát mondhatni, nem szerepeltek túl jól. Ennek szerintem az lehet az (egyik) oka, hogy összesen csak 1x hallgathattuk meg a dalaikat (csak a döntőben), ezért kevesebb esély volt arra, hogy az adott dallam "belemásszon" a fülbe. 

Hogy az érem másik oldalát is megemlítsem, sokakban felmerült, hogy az egyenlő jogok nem többek szép szavaknál, ha pl. egyes országok úgymond első osztályon bevitorláznak a döntőbe. A fesztivál jelszava angolul "We are one", azaz egyek vagyunk. Ennek a valóságtartalmát több fórumon is - újságcikkek, szórólapok - erősen megkérdőjelezték, bizonyos emberi jogi kérdésekre is utalva, mégpedig itt, Svédországon belüli eseményekkel kapcsolatban... Gondoltam, írok erről is egy kicsit, bár tudom, hogy semmi sem fekete vagy fehér.

Az utóbbi hónapokban nagy port kavart fel az országban illegálisan tartózkodó menekültek ügye, illetve még inkább a felkutatásukra tett rendőri lépések mikéntje. Ugyanis pl. a metróállomásokon nagy számban, szervezetten igazoltatják a "menekültnek kinéző" (értsd: más bőrszínű) személyeket, ami önmagában erősen felveti a jogtalan diszkrimináció kérdését. Felmerülhet bennünk, hogy ha valaki nem szőke és kék szemű, akkor vajon rögtön gyanús és igazoltatandó?...és ha valaki "svédnek néz ki", akkor 100%, hogy ártatlan, mint a ma született bárány? (Gondoljunk a norvég tömeggyilkos Anders Breivik-re...) És ha valaki menekült, akkor szívbaj nélkül vissza szabad-e toloncolni egy számára esetleg életveszélyes országba? Hát igen, nem kellemes gondolatok ezek :-( Pl. sok olyan embert igazoltattak ezügyben, akik nemhogy nem menekültek, de egyenesen svéd állampolgárok. Ennek a vitatott projektnek egy gyakran emlegetett neve is van, aminek REVA a rövidítése (Rättssäkert och effektivt verkställighetsarbete - kb.: Jogszerű és hatékony megvalósítási munka).

Egy civil ellenkampányoló szórólap "oktatási anyagként" kíván segíteni a rendőrök kiképzésében, a "gyanús személyek" fotói között van többek között Zlatan, Loreen, Dr. Alban és Nyamko Sabumi (volt esélyegyenlőségi miniszter, az első fekete svéd miniszter)...  Egy másik, városszerte látható plakát - amely fentebb is látható - pedig azt a képzetet kelti bennünk, hogy egy utazási iroda álomútját reklámozza, de a szöveg így szól: "Az otthon ott van, ahol a szív - vagy bárhol, ahová a REVA küld". Rám talán a legnagyobb benyomást Jonas Hassen Khemiri saját tapasztalatokon alapuló nyílt levele tette - Bästa Beatrice Ask - , amelyet a jogi ügyekért felelős miniszternek, Beatrice Ask-nak címzett. Khemiri sem menekültként szenvedte el életében a különféle diszkriminációkat. Hogy "véletlenül" mindig az ő családját ellenőrzik szúrópróbaszerűen a reptéren. Nem egyszer, nem kétszer. Ésatöbbi. Érdemes elolvasni. (A levél angolul megtalálható a New York Times oldalán - köszönet a linkért Edinának.)

A nap svéd szava: papperslös (papír / igazolvány nélküli személy, általában menekült)

5 megjegyzés:

ben77777 írta...

Részben jogos, amit írsz, ugyanakkor malmöi példánál maradva a nagy balhék legnagyobb részét nem a fehér svédek csinálják... másrészt ha illegális bevándorlókat keresnek, akkor nyilván jobb a hatékonyság, ha a nem svéd gyökerünek kinézőket ellenőrzik - ha valakinek nincs vaj a füle mögött, miért baj, ha elkérik az iratait?

edinawrites írta...

Nagyon jo írás. Khemiri cikkere amúgy felfigyelt a nagyvilág is. A NY Times lehozta a cikket angolul,Khemiri tollából.
http://nytimes.com/2013/04/21/opinion/sunday/swedens-closet-racists.html

nad írta...

Azt hiszem felesleges linket rakni,hogy mi folyik most Husby-ben.
Borzasztó,hogy mit művelnek ezek a mai "svéd" fiatalok.Sajnos Svédország nagyon rossz úton halad.20-25 évvel ezelőtt ilyen elképzelhetetlen lett volna.

Emőke írta...

ben77777, a felvetésed szerintem megér egy hosszabb választ. Hamarosan érkezik, mint friss bejegyzés...

ben77777 írta...

http://www.huffingtonpost.com/2013/05/20/sweden-riots-husby-stockholm-suburb-police-shooting_n_3306185.html
érthető, ha a helyzet fokozódik - hétvégén megyek arra, kiváncsi leszek változik e az emberek gondolkodása az ilyen események hatására...