2010. július 6., kedd

Heló turiszt!

Kicsit off...vagy mégsem? Szóval az a nagy hír, hogy végre van működő mobilnetem. Az érdekes az, hogy én nem vehettem magyar mobilnetet. Pedig bemutattam a személyimet, a lakcímkártyámat és a jogosítványomat is (a magyar Telenornál ugyanis két fényképes igazolvány kell szerződéskötéshez, ügyes). Az okmányaim láttán az ügyintéző hölgy összevonta a szemöldökét és közölte, hogy ez nem fog menni. Merthogy csak tartózkodási helyem van, magyar állandó lakcímem nincs. Öööö, hát igen, mert én azt az infót kaptam, hogy az ember lányának csak egy állandó lakcíme lehet az EU-n belül, nekem ez pedig a malmöi. Ez logikusnak is tűnik, vagy állandóan lakunk valahol vagy nem - nem?

Akárhogy is, ő nem adhat el nekem internetet. Állítólag az engedélyeztetés a Belügyminisztériumon(!) fut át és fenn fog akadni a szerződésem, azaz letiltják majd a SIM kártyát. Szuper. Szerencsére családon belül megoldottuk, vagyis végül nem az én nevemre vettük a cuccot. Itt a másnapi, második - azaz mai - nekifutásnál már csak a vásárló vezetéknevét írta el az ügyintéző kislány. Mivel már ki volt nyomtatva a szerződés, így lehetett is újrakezdeni az egészet...

De a lényeg, hogy csak megkaptam a netet és a hozzáférést, hip-hip hurrá! Bevallom, a 7 napos visszaadási garanciára játszom. Pont csak addig kell nekem a net, a jövő hétfőn már megyek vissza Malmöbe. Előtte visszaszolgáltatom az egész pakkot és bontják a szerződést (majd küldik a részszámlát). Hogy hasznos infó is legyen, ha valaki hasonló cipőben jár (vagy: csak egyszerűen olcsó mobilnetet szeretne): a Vodafone Internet Easy csomagja mellett döntöttünk. Gyakorlatilag korlátlan a net (csak havi 2 GB felett lassítanak a sebességen, de nincs túllépési díj), az első évben havi 2500 Ft-ért, utána a duplája. Viszont 2 éves hűségnyilatkozat van, szerződésbontás esetén 37.500 Ft-ot plusz kötbért (40 ezer Ft) kell fizetni az első évben - ez a 7 napos visszaadásra természetesen nem vonatkozik.

A Telenornál csak 5 napos kipróbálás van, a Telekomnál nincs is ilyen lehetőség. És persze semmilyen előnnyel nem járt, hogy Svédországban Telenor-os telefonom van, már vagy 3 éve. Azért globalizáció ide vagy oda, itt még nem tartunk :-)

És ha már morgolódok: A Budapest Tourist (Deák tér) elég nagy csalódást okozott. Kérdeztem, hogy van-e szép fotókkal illusztrált svéd vagy angol nyelvű A4-es formátumú prospektusuk (Magyarország / Balaton / Budapest...vagy bármi), amik régebben mindig voltak. Áááá, az nincs, ne is keressem. Az oké, hogy svéd nincs, de az angolra csak van kereslet?! Persze, de amióta átalakult a cég, ezek megszűntek és kész. Helyette van - ajándékbolt az iroda területének a felén. Vidéki irodáknál vannak vidéki prospektusok (köszi), de itt náluk egyáltalán nincs semmi. Próbálok megértő lenni: biztos a válság... Ó, nehogy azt higgyem! Az ajándékbolt is az övéké, van itt pénz. Hmmm. Mindenesetre felmarkoltam a - megmaradt? - dán és cseh nyelvű gyönyörű prospektusokból (Balatonsøen és Maďarsko To nejlepší z Balatonu) párat. Elvégre egy kép felér ezer szóval. Sőt, a dán rokon nyelv, ugyebár.

...bár már megkaptam, hogy külföldön élve nincs jogalapom Magyarországot kritizálni, de remélem, egy kis építő kritika azért belefér.

Viszont legyünk pozitívak: Budapest turisztéknak van remek pénzbedobós netjük az alagsorban (észre sem venni, csak onnan tudom, hogy megemlítette a fenti hölgy), ahonnan a múltkori bejegyzésemet is írtam. Öt gépre voltam egyedül, mintha az enyém lett volna a szoba. Hazalátogató nettelen sorstársak: 15 perc 150 Ft (azaz egy óra 600 Ft). Plusz béke és nyugalom :-)

Ui.: Aki nem ismerné: Heló turiszt! (az Emil.RuleZ!-től) egy egész jó kis házi videón ;)

A nap svéd szava: körkort (ejtsd: sőrkutt, jogosítvány)

6 megjegyzés:

delisa írta...

Sugen på äventyr? Res till Ungern!

Ha det så trevligt - trotts alla odds!

Emőke írta...

...azaz: "Kalandra vágysz? Utazz Magyarországra.

Érezd jól magad - minden ellenére!"

...Delisa, szerintem beválnál, mint marketinges :-) Vagy tényleg az vagy? (Valóban érdekelne, mivel foglalkozol! Ha nem titok.)

delisa írta...

szia, Emöke.. olyasmi volnék (turisztikát és kommunikációt tanultam/tanítok). Voltak ötleteim a magyar haza érdekében, de nem vagyok senkinek senkije... így inkább csak elszórom-bloggolom az ötleteimet...

Szerinted? Csináljunk valamit? :))

(A 'trotts alla odds' - szólás, az odds=esély a nyerésre (fogadásban, lóversenyen, stb.) - így talán: érezd jól magad annak ellenére is, hogy erre igazából semmi esélyed)

Emőke írta...

Szia Delisa,

Én benne vagyok a dologban :-) Ha ez nem csak vicc, írj a mailcímemre.

Különben tényleg, ha szakember vagy, akkor lenne egy-két kérdésem, de akkor talán inkább magánban. Írsz nekem?

Köszi!

Emőke írta...

emoken kukac gmail pont com --- ez vagyok én, ha nem találtad volna meg :-)

kisrumpf írta...

Ha valaki azt mondja, hogy nincs jogom a kritizáláshoz, akkor turistaként kritizálok :-)