2013. augusztus 1., csütörtök

Nyulak, svédek, visziklik

Ma délelőtt egy vadkacsapár kolbászolt az erkélyünk alatt (akik időnként a kert szökőkútjánál szoktak strandolni, napozni), most éppen az alsó szomszédunk kiskertjében kóstolgatták az eper levelét. Majd egy nyúl is csatlakozott hozzájuk, bár ő megmaradt a jól bevált fűnél (igen, ők azok a képen...). Hampus - a macskánk - az erkélyüveg mögül feszülten figyelte a fejleményeket. Ja igen, a teljes erkély be van üvegezve, az egész társasházban (ez elég szokásos megoldás errefelé, kb. így néz ki), az 5 db, keretes üvegtáblát erőteljes eltolással lehet nyitni-zárni. Viszont hőszigetelés nulla, nyáron 50 fok (árnyékolással, szellőztetéssel azért kellemesebb), késő ősszel-télen fagyhalál, ill. csak Hampus kéredzkedik ki 5-5 percre. Visszatérve a nyulakra, amikor ideköltöztünk, rengeteg volt belőlük - volt, hogy a parkban egy helyen 80-at számoltunk meg! -, mára nagyon megcsappant a számuk. Hallottam valamifajta betegségről és időnként vadászt is láttunk. Mindenesetre hiányoznának ezek az üregi nyulak, ha nem lennének...itt a kertben, mellettünk a parkban és városszerte sokfelé, ahol zöldfelület van. Malmö címerében nyúl is lehetne, szerintem :-)

Arról már írtam, pont tavaly ilyenkor, hogy kb. milyen volt akkor, amikor először megérkeztem, már nem nyaralni, hanem lakni - és kicsit később, amikor küzdöttem az új környezettel és a nyelvvel. Ma már tudom, hogy akármennyire felkészül az ember, nem tudja megúszni a kezdeti problémákat, amik évekig elkísérik a bevándorlókat. Igen, készüljünk fel, hogy ez lesz az új gyűjtőnevünk, így hivatkoznak ránk a politikusok, az újságcikkek, a született svédek. És a bevándorlók problémás csoport, pl. nehezen kapnak munkát, pláne amíg a nyelvet sem beszélik jól. Vagy éppen zavarognak. Hiába vagyunk ezerféle hátterűek, a címke ugyanaz. Viszont érdekes a dolog a másik irányba: ha egy svéd kivándorol egy másik országba (sok ilyen van), ő vagy "kivándorló", vagy "külföldön élő svéd" lesz. De rossz hangzású "bevándorló" sosem. Végülis logikus :-)

De én teljesen jól megvagyok az invandrare (bevándorló) státuszommal... Ebben az életben már tutira nem lesz belőlem született svéd - elég nehéz is lenne, több okból is -, de ha az embernek nem ez a célja (és megelégszik a saját vicces akcentusával is), akkor nem frusztrálja magát feleslegesen. Ma délután a belvárosban is megfogalmazódott bennem, hogy a malmöi lét egyik nagy előnye a hihetetlen sokszínűség, hogy annyiféle emberrel találkozhatunk nap mint nap (engem nagyon érdekelnek az emberek), és persze időnként kapcsolatba is kerülünk velük. Közepes méretű városunk lakóinak 30%-a külföldön született (kb. 92.200 fő), ebből kb. 10.000 fő Irakban, 9.000 Dániában, 8.000 (ex-)Jugoszláviában, 7.000 Lengyelországban és 6.000 Boszniában. Ha jól emlékszem, a magyarok száma kb. 4.000 fő. A bevándorlók 59%-a svéd állampolgár (is).

Ugyanakkor maguk a svédek is elég egzotikusak :-)) Bár mára már teljesen hozzászoktam, hogy a legvadabb frizurákkal és maskarákban (gyakran pl. mezítláb is) járkálnak az utcán - és természetesen senki nem furcsállja egy pillanatig sem. A most divatos One Piece-ben is jópáran mennek ki az utcára - akár felnőttek is -, és ez még nem is extrém. Aztán vegyük pl. a házunk egyes lakóit...van egy meghatározhatatlan korú pasas (lehet 40-es, de akár nyugdíjas is, ki tudja), aki a fekete macskáját szokta pórázon sétáltatni. Szerintem ő jobban izgul, mint a macska, hogy netán épp arra jár egy kutya, ezért folyamatosan jobbra-balra tekintget. Apropó, kutya: a szomszéd lépcsőházban lakik Robbie Williams (vagy a hasonmása, sok nagy tetkóval), aki egy nagyon édes, jól megtermett, de mamlasz bullmasztifflány gazdája. A kutyát gyakran úgy kell biztatnia Robbie-nak :-), hogy elinduljon a szomszédos park felé, mert láthatóan leginkább hazamenne - de ha végre elindul, nagyon aranyosan caplat, mintha lassított felvétel lenne. Másik nagy kedvencünk az a bácsi, aki sportöltözékben, nejlonszatyorral szokott elvonulni a házunk előtt is és ami szemetet talál, határozottan odalép és összeszedi. Kb. két hete pedig egy rollator-os néni (a kép csak illusztráció!) akart a lakásunkba behatolni (a zörgés gyanús volt, a postás jellemzően nem matat ennyit), de szerencsére a kulcsa nem nyitotta az ajtónkat, így egy idő múlva rájött a tévedésére és már csak a hátát láttuk a lift felé menet. Majd kijutott az utcára és végül bement a szomszéd lépcsőházba (ahol ezek szerint ténylegesen lakik).

Na és azt ki gondolta volna a kezdetek kezdetén, hogy biciklivel fogok mindenhová közlekedni a városban? Persze ezt a mutatványt Budapesten nem merném bemutatni, de Malmö a világ 7. legjobb biciklis városa, 500 km védett bicikliúttal, ennyi még Koppenhágában sincs. A sok park és a tenger melletti utak miatt a városi biciklizés is élmény tud lenni. A lakosság 30%-a biciklivel közlekedik, nem egyszer olvastam már olyanról, hogy kisgyerekes családok lecserélik a családi autót visziklire (ezt a magyar szót most tanultam, a Magyar Narancs-ban láttam egy hirdetést). Egyre jobban elterjed a carpool is, azaz viszonylag olcsó bérautó-tagságot lehet venni és általában csak akkor kell fizetni az autó bérléséért, ha ténylegesen használja az ember a kocsit (ilyen cég pl. a Sunfleet), így meg lehet úszni egy autó fenntartását, leginkább akkor, ha nem kell gyakran vezetnünk. De ha már közlekedés, akkor említsük meg a buszokat is, amik részben bio- részben földgázzal mennek - de jövőre beindul a tejes biogázos üzemük, aminek az alapja pl. a mi élelmiszerhulladékunk lesz (folyamatosan vezetik be a városrészek komposztálható hulladékának a gyűjtését, nálunk még nem indult be). Ezek jó dolgok.

Ezen kívül még jópár oka van, hogy szeretek itt lakni (Malmö-ben és Svédországban is). Ennek a csapongó felsorolásnak az apropója, hogy pont 5 évvel ezelőtt költöztem ide: 2008. augusztus 1-jén. Nagyon sok minden történt azóta...és biztos vagyok benne, hogy a következő öt év is nagyon érdekes lesz. És lesz miről írni! Ehhez folyamatosan hosszabb listám van, szóval téma van bőven. Valahogy itt nem lehet unatkozni, na.

Ui.: A keresőkifejezésekből tudom, hogy sokan olvassák a blogot olyanok, akik Svédországba akarnak költözni. Nekik szeretnék egy írást javasolni a Határátkelő blogból. Ugyan a szerző az angliai tapasztalatait írja le - Mi kell Angliához? -, de majdnem 100%-ban ráhúzhatóak más országra is a tanulságok. Kivéve a nyelvtudást: az "angoltudás" helyett "svédtudás" értendő, a nyelvek szigorúan csak ÉS kapcsolatban lehetnek, a VAGY nem opció...

Ui2.: A Goldenblog versenyen lehet szavazni a Svédasztalra, a jobb oldali menüben látható gomb segítségével (Facebook-ba be kell hozzá lépni). Nem várom el, de előre is köszönöm az esetleges szavazatokat :-)

A nap svéd szava: Köpenhamn (Koppenhága)

9 megjegyzés:

AMDaZERG írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
AMDaZERG írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Emőke írta...

Szia, köszi a részletes kommentet, örülök, ha megvolt helyenként az aha-élmény :-) Próbálok az általad írtakra reflektálni, úgymint:

- a te bevándorló-státuszod: ha jól értettem az előző kommentedből, évente pár hetet vagy Svédo.-ban. Ezt magyarul úgy hívják, hogy turista vagy látogató. A "bevándorló", mint olyan, az ott kezdődik, hogy svéd személyi számod van, nem a rokonaidnál laksz, hanem a saját/bérelt házadban/lakásodban, svédországi munkahelyed van és az év legnagyobb részét itt töltöd. No és beszélsz svédül (bár ez turistaként sem árt). Nem ugyanaz a kategória a kettő, bár te érezheted úgy, hogy "szinte otthon érzed magadat". Nem bántásképpen, de ezt szerettem volna tisztázni.

- nyulak számának megcsappanása vs. "bevándorló népek konyhakultúrája": köszönöm kérdésedet, mi nem vadászunk nyúlra a parkban. Hogy ez hogy jön ide? Mint "bevándorló nép" megszólítottnak éreztem magamat. De biztosíthatlak, hogy mások sem teszik ezt, egyrészt már kiderült volna (a sajtó mindent lát!), másrészt mi a csudáért tennék??? És hogyan? Lövöldöznének a vasárnapi sétálók között? Ez nem Amerika. Ilyenkor látszik élesen, hogy nem a csúnya bevándorlókkal van a gond, hanem egyes fejekben.

- "Az köztudott, hogy a multikulti sehol sem működik." - Na nem mondod? :-) És ahhoz mit szólsz, hogy ha holnap reggel Svédországban az összes bevándorló sztrájkolni kezdene, akkor megbénulna az ország? Akkor "megleplek ezzel" :-))) Csak kezdjük a krónikus orvoshiánnyal, lasszóval fogják külföldről az orvosokat. Menjenek haza, úgyse fog ez működni? A buszsofőrök kb. 90%-a külföldi származású, lehet elküldeni őket, hátha jön valami igazi svéd? (Megsúgom, annyiért ők gyakran nem is dolgoznának.) Takarítók, szemétszállítók, éttermi dolgozók, informatikusok, építőipari munkások, gyári munkások, stb. Csak ami most eszembe jutott, ahol erősen felülreprezentáltak, de szinte mindenhol vanak szép számban, és holnap reggelig folytathatnám. Azt írtad, te jól érzed magadat minden alkalommal, ha jössz. Nyilván bele sem gondolsz, hogy ez a jólét rengeteg bevándorlónak IS köszönhető. Tessék belegondolni, plíz. Ja, és a dánok az egyik legnagyobb bevándorlói csoport. Nahát, hogy nem maradnak otthon...

- Elhiszem, hogy a rokonságod + az ismerőseik totál idegenellenesek, de mérget vehetsz rá, hogy nekem meg sokkal több ismerősöm van, aki nem az (hál' istennek másféle nincs is). Szóval ezzel nekem aztán semmit nem bizonyítasz, max. azt, hogy nem szívesen beszélgetnék a rokonaiddal :-) Ha nekik ez jó...mindenesetre nem mutatnak neked jó példát. De nem foglak győzködni, nyugodtan legyél rasszista (bár inkább olvass utána a dolgoknak és ne higgy el mindent elsőre), csak akkor lécci ide ne kommentelj efféléket, ez mégiscsak az én saját blogom és nem akarom elrontani ilyenekkel. Szóval a legközelebbi ilyen témájú megszólalás törölve lesz, slussz-passz.

- "nekem Svédország nem ezért az üdülő országom, hanem a nyugodt svéd lakosok, csodás tiszta országuk miatt." - óóó, igen, mint említettem, a bevándorlók összeszedik és elszállítják a szemetet meg ilyesmi, de akkor ne nézz oda. Na és szerinted ki a svéd? Aki annak néz ki? Elárulom, a legtöbb "bevándorló", akit láttál és esetleg más bőrszínnel rendelkezik, valószínűleg szintén svéd állampolgár, netán itt is született. Csak szólok. Ők is nyugodtak egyébként...

Emőke írta...

[2. rész:]

- egyébként a svédek (és a bevándorlók!) nevében elnézést kérek a "nem rendben lévő" dolgok miatt (pl. magasles a semmiben, ferde ház). Egyébként ezért is jó turistának lenni, mert a) ez a legnagyobb problémád, b) azt sem érted miket ír az újság...vannak itt még DURVA dolgok :-)) Különben meg általában az derül ki, hogy a dolgoknak igenis van értelmük, csak a magyar beidegződéseinkkel nem jövünk rá. Szóval nyomozzál még :-)

- a biciklilopást vigyázz, ma már büntetik, esetleg update-eld a rokonokat is. Ja és "a Svéd férjével" - a "svéd" az kisbetű, nem országnév. Ugyanúgy, mint a dán-svéd háború és a dán király.

Igen, ezen és más érdekes jelenségek számomra is totál ismertek, csak hát ha mindent leírnék a blogba, amit tapasztalok, napi 25 órában csak a billentyűzetet verném, azt meg nem lehet. Kerékpárlopásos saját sztorink is van.

- mezítlábas mászkálás vs. kerekesszékesek száma: jajjj, nagyon, de nagyon mellélőttél! Ez egyébként elég jellemző reakció azoktól, akik csak a felszínt látják (pl. turisták). Ha megvárod a következő bejegyzésemet, fellibbentem a fátylat a nagy titokról, ígérem.

Bocsi, ha kicsit cikizősre sikerült, de hidd el, én azért jót mulattam, pláne azon, hogy próbálod felnyitni a szememet, pl. a gonosz idegen hordákkal kapcsolatban. Vigyázz, én is hordatag vagyok, huhúú :-))

Ui.: Amúgy hány éves vagy? Érdekelne...

AMDaZERG írta...

Ajaj, a lényegek félresikerültek, mert a bevándorló nem véletlen került idézőjelbe. Ahogy írod én csak hetekre járok ki többször egy évben, így valóban a turista jelleg a valós.
A bevándorlós dolgot nem a svéd rokonaimmal tárgyaltam ki, de itt meg is jegyzem, hogy aki legrégebb óta van kint teljesen közömbös a témában és ezt nem onnan tudom, hogy faggattam volna. Egy mondatom egyetlen szava sem tartalmazza, hogy rokonommal beszéltem erről, de még csak azt sem írtam, hogy "bevándorlóval". Azonban, mint írtam több éve járok ki és évente többször, így ebből adódóan lett más környezetben is ismerősöm. Rendkívül könnyen barátkozom és aki megismer az kedvel is, így nincs nehéz dolgom. Persze fentebbi írásommal az ellenkezője jött le :)
Azt is hozzáteszem, hogy beszélgetésekkor nem ez a fő témánk. :)
A kerékpáros történet az elég rég történt, valamikor a 90' években, és nem ez lett a szokásuk.
A svéd - dán valóban esztelenül lett leírva, ezért elnézést is kérek.
A kerekesszékes-mezítlábas magyarázatot el fogom olvasni.
Az előző bejegyzésem kimondottan csak feléd szerettem volna intézni, de e-mail címed nem láttam jelölve, így máshova nem is tudtam elküldeni.
Aztán meg, hogy sértőre is formálódott annál inkább kérem a törlését! :)
Netán ha adsz egy e-mail elérést az esetleges megjegyzésem, vagy kérdésem nem ily módon tenném irányodba.

Emőke írta...

Nem nyúl, de hattyú - mai magyar hír, no comment :-(((
http://index.hu/belfold/2013/08/02/hattyukat_loptak_a_csonakazo_tobol/

AMDaZERG írta...

A linket már reggel elolvastam. Mélységesen elkeserítő volt a cikk.
Kár, hogy a rosszindulatot láttad írásomban. Persze a linkelt cikk sem magyarázat a nyúl, macska témára. Inkább azt mondom nem akarnak már annyira szaporodni ;)

AMDaZERG írta...

Emőke, elnézésed kérem az előző bejegyzések minősége miatt, így bár engedélyed nélkül, de töröltem, mert meglátásom szerint valóban sértő lehet benne némely megnyilvánulásom. Azonban így egy kicsit szétdúltam a blogod ezen cikkét, amit rendkívül sajnálok.
Bár azért a végén kicsit eltúlzottnak érzem reagálásod, azzal kapcsolatban, hogy gonosz idegen horda talán megközelítőleg sem esett szó írásomban.
Kérlek küldj egy elérhetőséget a nikon@amdazerg.info címre.
Szeretnék néhány kérdésedre, észrevételedre emberi akcentussal reagálni. Amit benne írnék mások számára unalmas lehet, ezért nem ide posztolnám rontva színvonalat.

Emőke írta...

Szia,

Persze, lehet a kommentet törölni - de a lényeget is le lehet újra írni, hogy kiderüljön :-) Szóval nyitott a pálya.

Nyilván vannak olyanok a svédek között is, akik visszasírják "az igazi" Svédországot...amilyen talán sosem volt, de úgy hallották, akkor jobb volt. Illetve ilyenek is vannak, meg olyanok is, akik szimplán előítéletesek. Mindenkinek vannak előítéletei, ilyen v. olyan szempontből, ez akkor tud nagyon rosszul esni, amikor a saját bőrünkön érezzük. (Tudod: mindenki külföldi - valahol.) Az is kérdés, te hogyan tetted fel a "multikulti" kérdést a svéd ismerőseidnek...maga az, hogy feltetted, valahol szintén egy értékítélet, aminek megfelelő választ igyekezhettek adni. No de mindegy is, mert ezzel most mit bizonyítottunk?...

A belinkelt cikkel (hattyúk eltűnése) csupán azt akartam megmutatni, hogy a bevándorlókkal kapcsolatos konyhakultúrás feltételezésed sajnos egyes magyarokra hamarabb teljesül... A nyulaknál pedig a vadászokat Malmö város fogadta fel és csak a külső, kertvárosi részeken tevékenykedtek. Ha szabadon járó macskát kevesebbet láttál, az jó, alapvetően nem szabad kint tartani a macskákat felügyelet nélkül, viszont kóbor macskák sajnos így is vannak. A mi macskánk is homeless cica volt anno.

A "gonosz hordák" természetesen vicc akart lenni (én is csak kicsit vagyok gonosz), szimplán ellensúlyozni akartam a kommentedben az általad jogosnak tartott bevándorló-ellenességet. Még egyszer elnézést, hajlamos vagyok a költői túlzásokra, ha valami számomra fontos dologról van szó. Egyébként nem fogom bizonygatni, hogy az én életemet milyen mértékben gazdagítja, hogy pont egy ilyen jellegű városban lakom, mindig is világbéke-párti voltam/leszek és jó nap mint nap tapasztalni, hogy ennyiféle náció normálisan együtt tud élni. Szívből kívánom, hogy egyszer te is megéld ezt.